Béremelésért és ügyeleti díjakért áll ki a Magyar Orvosi Kamara
A kórházak adósságkonszolidációjára, az orvosok és szakdolgozók mozgóbérére, a bérfelzárkóztatásra és a hálapénzrendszer megszüntetésére vonatkozóan fogalmazott meg többpontos állásfoglalást a Magyar Orvosi Kamara (MOK) Területi Szervezetének Tanácsa szerdai ülésén.
Az ülésen született dokumentumban leszögezik, hogy a köztestület az egészségügyi kormányzat szakmai együttműködő partnereként igyekszik tevékenykedni, és az ágazat helyzetének javításában, továbbfejlesztésében egyértelműen érdekelt.
Mindennek érdekében azonban leszögezik, hogy az intézményi adósságkonszolidáció nem merülhet ki az alulfinanszírozott gyógyító tevékenység nyomán újra és újra felhalmozódó adósság rendezésében. Mint írják, annak újratermelődését csak hiteles szakmai alapokon nyugvó, reális költségelemzésre alapozott ráfordításokkal lehet megakadályozni, melyet régóta és újólag szorgalmaznak.
A dokumentumban leszögezik, haladéktalanul meg kell szüntetni azt a negatív diszkriminációt, amelynek nyomán az egészségügyben dolgozók nem kapják meg úgynevezett mozgóbérüket, így például az ügyeleti díjat, műszakpótlékokat, túlmunkadíjért járó pótlékot. Úgy vélik, az ügyeleti díjaik 2011-es befagyasztásának megszüntetése jelentős jövedelemnövekedést eredményezve és hozzájárulhatna a dolgozók pályán és itthon tartásához.
Továbbá úgy vélik, haladéktalanul folytatni kell a valamennyi orvosra és egészségügyi szakdolgozóra kiterjedő bérfelzárkóztatási programot, hiszen az ágazati munkaerőhelyzet tovább romlik, ami véleményük szerint a 2012-2013-as béremelések átmenetileg pozitív hatásának kifulladását jelzi. Egyben hangsúlyozzák, nem tartják elfogadhatónak a bérfelzárkóztatást bármilyen egyéb feltételhez kötni. A testület meggyőződése, hogy a szükséges források - megfelelő politikai döntéssel - rendelkezésre állnak.
Kiemelték, továbbra is egyértelműen kiállnak a hálapénzrendszer megszüntetése mellett, és készek a szükséges feltételek kidolgozására, az érdemi egyeztetésre. "Mindez azonban nem akadályozhatja, és különösen nem várathatja az orvosi életpályaterv, javadalmazási rendszer bevezetését, mivel annak eddigi halogatása is igen súlyos károkat eredményezett" - fogalmaz a MOK Területi Szervezetének Tanácsa.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?