kapubanner for mobile

Bezár a párkányi papírgyár: 350 dolgozó kerül utcára

Bezárják a párkányi papírgyárat. A Smurfit Kappa, amely az Esztergommal szembeni dél-szlovákiai határ menti régió legnagyobb munkáltatójának számító, fél év alatt zárja be kapuit és bocsátja el mintegy 350 dolgozóját - jelentette be Karol Wolf, szóvivő csütörtökön.

A Smurfit Kappa cég honlapján nyilvánosságra hozott közleményből kiderült, hogy a döntés végleges. A vállalat igazgatósága már szerdán döntött arról, hogy Párkányban leállítják a cég alaptermékének számító fluting (hullám) papír gyártását. A cég vezetése a lépést eladási nehézségekkel, a termékei iránti kereslet csökkenésével magyarázza.

A közszolgálati szlovák televízió riportja szerint a párkányi régióban mintegy 20 százalékos a munkanélküliség, így az elbocsátottaknak rendkívül nehéz lesz új munkát szerezniük.

A szlovák ipari tárca sajnálattal vette tudomásul a párkányi papírgyár bezárását. A minisztérium szerint a Smurfit Kappa ezzel megsértette azt a szerződést, amely alapján állami támogatásban részesült. Lubomír Jahnátek, ipari miniszter ezért adóellenőrzést rendelt el a cégnél, leállíttatta az állami támogatás további folyósítását. A tárca ugyanakkor közölte, hogy szerződésszegésért a Smurfit Kappának vissza kell fizetnie az államtól kapott közel 73,8 milliós eurós támogatást.

A Markíza kereskedelmi televízió szerint nem kizárható, hogy a párkányi papírgyárat szándékosan építette le a cégvezetés.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek