Bíróság dönt a Közgép jövőjéről
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság október elsején tárgyalja a Közgép beadványát, amelynek során arról kell döntenie: a Közbeszerzési Döntőbizottság jogszerűen zárta-e ki a társaságot három évre a közbeszerzésekből - számol be a Világgazdaság pénteki számában.
A Közbeszerzési Döntőbizottság július közepén találta bizonyítottnak, hogy a Közgép hamis adatot szolgáltatott a gönyűi kikötő fejlesztésére kiírt tenderen, ezért úgy döntött: a társaság három évig nem indulhat közbeszerzésen - írja az MTI.
A Világgazdaság írása szerint a Közgép már az eredeti jogorvoslati kérelmében és a Közbeszerzési Döntőbizottság tárgyalásán is bebizonyította, hogy a törvényeknek megfelelően, jóhiszeműen és az elvárható gondossággal járt el ajánlatának benyújtásakor. Ha azonban a bíróság a társaság számára kedvezőtlenül dönt, akár európai fórumokon is eljárást indítana.
A Népszabadság cikke szerint a bírósági tárgyalásnak komoly tétje van. Ha a cég veszít, a következő három évben egyetlen állami vagy önkormányzati nagyberuházás közbeszerzési eljárásán sem vehet részt. Ha nyer, nemcsak a 2018-ig tartó időszak uniós pénzekért folyó versengésein lehet jelen, de akár a kizárására hivatkozva elvesztett első megbízását is visszaszerezheti.
Világgazdaság/Népszabadság

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?