Bizonytalan a Tüskecsarnok sorsa

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tájékoztatása szerint megszakadtak a kompenzációs tárgyalások az egyetemek és a leendő beruházó között.

A Lágymányosi híd budai oldalán látható befejezetlen sportközpont - köznyelven Tüskecsarnok - valójában több létesítménytorzó együttese, mely különböző készültségű sport létesítményből, edzőterem komplexumból és uszodából állt volna. Építését a 96-os Világkiállításra kezdték el a BME-ELTE közös sportpályáján, de az expo lemondását követően - akkori áron mintegy 4 milliárd beépítését követően, átlagosan 50 százalékos készültségi fokon - leállt a beruházás. A több mint egy évtizeden át változatlan helyzet súlyosan korlátozta mindkét egyetem sportolási lehetőségét, ezért az egyetemek 2005-ben Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - korábbi ifjúsági és sportminiszter - segítségét kérték a helyzet rendezése érdekében, jelezve, hogy minden olyan megoldásra nyitottak, amely a megcsonkított terület miatt kieső sportkapacitásaik helyreállítását rendezi.

Ezen cél érdekében fogadta el a két egyetem 2006. évben a Nemzeti Sporthivatal ajánlatát a vagyonkezelői jog átvételére azzal, hogy az átruházási megállapodás kifejezett céljai között rögzítették a beruházás sportcélú befejezését, és azt követően a területen az egyetemek részére megfelelő sportkapacitás biztosítását. "2007-ben a két egyetem meglepődve értesült arról, hogy a megállapodásban foglaltaktól teljesen eltérő hasznosítási koncepciót hirdetett meg egyoldalúan az Önkormányzati Minisztérium (ÖM) azzal, hogy sportközpont helyett konferenciaközpont kialakítását tervezi" - olvasható a közleményben. A megvalósításra vonatkozó pályázat kiírása kapcsán is jelezték az egyetemek súlyos szakmai és jogi aggályaikat mind az ÖM, mind a kiíró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.(MNV Zrt.) felé, észrevételeiket azonban sajnálatos módon nem vették figyelembe.

A beadott egyetlen pályázat értékelése során - mivel az nem tartalmazott az egyetemek részére semmilyen biztosítékot, illetve elfogadható kompenzációt - mindkét egyetem a pályázat elfogadása ellen szavazott, azonban a bíráló bizottság ennek ellenére elfogadásra ajánlotta a beadott pályázatot. A két egyetem még a számára rendkívül kedvezőtlen helyzetben is kifejezte kompromisszumkészségét azzal, hogy hajlandók elfogadni, hogy az eredeti céltól eltérő funkciójú épületegyüttes valósuljon meg ezen a helyen, mindössze kieső kapacitásaik máshova történő áthelyezéséhez, és az ehhez szükséges kivitelezési munkálatokhoz igényeltek a megszűnő használati joggal arányos kompenzációt. "Miután a tárgyalások folyamán világossá vált, hogy a pályázó ezen kötelezettségét nem kívánja teljesíteni, sőt az egyetemek jószándéka ellenére érdemi kompromisszumra sem hajlandó, az egyetemek a tárgyalás megszakításáról döntöttek azzal, hogy a pályázat esetleges elfogadásával kapcsolatos felelősség kizárólag a kiírókat terheli és az egyetemek az átruházási megállapodásban biztosított jogaikkal a jövőben is élni kívánnak - írja a két intézmény közleményében.

A tájékoztatás szerint mindkét egyetem a továbbiakban is nyitott a pályázó, valamint az ÖM és az MNV Zrt. felé minden olyan kompromisszumos megoldásra, mely megfelelő kompenzációt nyújt a tervezett módosítás hatásainak ellensúlyozására. Az október 3-ára összehívott többoldalú tárgyaláson az egyetemek jelenlévő vezetői tárgyalni szerettek volna az Önkormányzati Minisztérium és az MNV Zrt. vezető képviselőivel, sajnálattal vették azonban tudomásul, hogy a két állami szervtől egyetlen vezető beosztású munkatárs sem vett részt e meghatározónak beharangozott egyeztetésen.

Edupress.hu
  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál?

Magyarországon közel 330 ezer hallgató (KSH) tanul felsőoktatásban, és a friss diplomások mintegy 90%-a (Education and Training Monitor 2025) rövid... Teljes cikk

Hamarosan kezdődik az Educatio oktatási szakkiállítás

Január 8-10. között újra megnyitja kapuit az Educatio oktatási szakkiállítás Budapesten, a Hungexpón - hívta fel a figyelmet a Kulturális és... Teljes cikk

Ez mentheti meg a bajba jutott hallgatókat az egyetemeken

A hallgatói lemorzsolódást csökkentő programot indít a kormány a felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium... Teljes cikk