kapubanner for mobile

Bővíti gyártókapacitását a Bock Magyarországon

A német Bock csoport magyarországi vállalata, a Bock Hungária Kft. 3,8 milliárd forintból bővíti gyártókapacitását Ajkán és Noszlopon, 60 új munkahelyet hozva létre a fejlesztéssel a Veszprém megyei településeken - írta az MTI.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón közölte, hogy a kormány 800 millió forinttal támogatja az irodabútor-gyártó vállalat beruházását.

Magyar Levente a kormányzati segítséget azzal indokolta, hogy a Bock Hungária mélyen integrálódott a magyar gazdaságba, szervesen kapcsolódik a helyi ipari háttérhez és a beszállítók hálózatához.

A német csúcsipar térnyerésével Magyarország sokat nyer, a Bock belföldi vállalata ráadásul magas hozzáadott értékű termelést telepít Veszprém megyébe - tette hozzá az államtitkár.

A cég - mint mondta - a kormányzati törekvésekkel összhangban fejlesztési, kutatási és tervezési tevékenységet hoz, a beruházás a cégvezetés és a minisztérium egyeztetése után egy évvel már meg is kezdődött. Frank Eidmann, a Bock Hungária ügyvezetője a növekvő megrendelői és vevői igényekkel magyarázta a beruházást. Ennek során - tette hozzá - új gyártócsarnok épül, a gépsorokat pedig robottechnológiával korszerűsítik. A térség országgyűlési képviselője a beruházást üdvözölve megjegyezte, hogy a Bock nem csupán összeszerelő üzem, hiszen a gyártás mellett új technológiákat is fejleszt. A Bock Magyarországon készült fejlesztéseit világszerte alkalmazzák, Kovács Zoltán (Fidesz-KDNP) ezért abban bízik, hogy a vállalattal hamarosan stratégiai együttműködés is születhet.

Az irodabútorok és alkatrészek gyártásában piacvezető Bock csaknem ezer munkavállalót foglalkoztat Magyarországon, amely így a legjelentősebb termelési helyszín a cégcsoporton belül. Szakmai befektetőként 1996-ban jelentek meg belföldön, a noszlopi telephelyen 2002-ben, az ajkai üzemben pedig 2010-ben indították meg a termelést.

A Bock Hungária 2017-ben 10,7 milliárd forintot meghaladó árbevételt ért el. A vállalatcsoport Magyarországon és Németországon kívül Kanadában és Kínában is működtet gyárakat.


  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk