kapubanner for mobile

Bővíti magyar gyárát a Haribo

Nyolcszáz millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást kapott a Haribo Hungária Édességgyártó és Forgalmazó Kft., amely kétszeresére bővíti közel ötezer négyzetméteres nemesvámosi gyártócsarnokát - írja a Világgazdaság.

A munkálatok már megkezdődtek és a tervek szerint a jövő év első felében fejeződnek be. Arról azonban a lap nem kapott tájékoztatást, hogy az elmúlt évben 48 szellemi és 152 fizikai dolgozónak munkát adó cég hány munkahelyet teremt a komplex technológiafejlesztésre és a foglalkoztatás támogatására kapott állami támogatással végrehajtott beruházás révén. A cég csak annyit közölt: tervezik az alkalmazottak számának növelését.

- Ha pedig csak tervezik, felvetődik a kérdés: milyen alapon ítéltek meg a 800 millió forint közpénzajándékot a vállalatnak - teszi fel a kérdést a Világgazdaság.

A Haribo Hungária üzeme 2002-ben 48 fővel, egy gyártósorral és két csomagológéppel indult.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek