Brexit: új dátum látott napvilágot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA korábban jósoltnál egy évvel, 2019 végére csúszhat az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból, mert a brit kormány nem áll készen a távozásról szóló tárgyalások megindítására.
A The Sunday Times című vasárnapi lap City-beli forrásokból úgy tudja, kabinettagok jelezték a londoni pénzügyi központnak, hogy az ország a vártnál tovább maradhat az EU-ban.
Theresa May miniszterelnök a várakozások szerint 2017 januárjában fogja aktiválni a lisszaboni szerződés 50. cikkelyét, amely a közösségből való kilépést szabályozza. Onnantól számítva két évük van a feleknek az erről szóló tárgyalások lebonyolítására. És noha sokan szorgalmazzák, hogy a kormányfő tartsa magát ehhez a menetrendhez, könnyen lehet, hogy nem fogja: a júliusi kinevezése után felállított két új tárca, a kilépéssel foglalkozó (Brexit-)minisztérium és a külkereskedelmi tárca ugyanis nem tudja időben megkezdeni a munkát ehhez.
Késleltetheti a júniusi referendumon megszavazott brit kilépést a jövőre esedékes választások Franciaországban és Németországban - írta a The Sunday Times. A lap szerint az Egyesült Királyság meg akarja várni az 50. cikkely aktiválásával a tavaszi elnökválasztást Franciaországban és a szeptemberi parlamenti választást Németországban. "Nem lehet úgy tárgyalni, hogy nem tudjuk, kivel tárgyalunk" - idézte egyik forrását az újság. A lapnak a kabinet egyik tagja is elismerte, hogy a két választás jelent "némi fejtörést" számukra.
David Davis, a Brexit-minisztérium és Liam Fox, a külkereskedelmi tárca vezetője kinevezése után egyaránt azt mondta, hogy az Egyesült Királyság 2019 elején távozhat az Európai Unióból.
Azonban mindkét minisztérium felállítása lassan halad, előbbiben a szükséges létszám fele, utóbbiban alig a tizede van csak meg. Egyesek szerint a helyzet "kaotikus", így az 50. cikkely aktiválása 2017 őszére csúszhat. A lap által idézet egyik forrás azt mondta, a két tárcánál még azt sem tudják, milyen kérdéseket kellene feltenni, amikor végre elkezdik a tárgyalásokat.
A helyzetet tovább bonyolítják a külkereskedelmi miniszter és a külügyminiszter közötti területi viták arról, hogy melyikükhöz tartoznak a brit külpolitika egyes kulcsfontosságú kérdései - értesült a The Sunday Telegraph.
A lap egyébiránt nem csak Liam Fox és Boris Johnson vitáiról írt a Brexittel kapcsolatban. Idézte a Relate pártanácsadó szolgálatot, amely iránymutatást adott ki a Brexit miatt vitázó pároknak. A kalauz szerint a vitát szigorú keretek közé kell szorítani, hogy ne fajulhasson el odáig, ahonnan már nincs visszaút, és tisztázni kell, hogy melyek azok a kérdések, amelyek valóban a várható kilépéssel vannak összefüggésben, és melyek azok, amelyek valójában múltbéli konfliktusok. "Néha pedig jobb egyszerűen egyetérteni abban, hogy nincs egyetértés."
InfoRádió/MTI

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?