Budapest lemaradt: ezt mondják a befektetők a magyar munkaerőről
Budapest a világ pénzügyi központjainak rangsorában a 107. helyen végzett, miközben Varsó hét helyet javított, és már a 78. helyen áll. A befektetők szerint a magyar főváros egyik gyenge pontja a pénzügyi szektor számára elérhető tehetségállomány: jól képzett és viszonylag olcsó a munkaerő, de a kínálat Bécshez és Varsóhoz képest sekélyes.

Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi tanácsadó csoport, a Z/Yen Group 40. alkalommal kiadott félévi ranglistája (Global Financial Centres Index, GFCI) összetett, 144 kritériumot és 6147 válaszadó 39 531 értékelését súlyozó mérési módszertannal készült.
A cég 139 várost, térséget és országot vizsgált, és közülük végül 117-et vett fel a 40. GFCI-rangsorba, nullától ezer pontig terjedő értékelési skálát alkalmazva.
A ház idei második, őszi globális listáján az első két helyen álló New Yorkot és Londont Hongkong, Szingapúr és Sanghaj követi a felső ötös mezőnyben.
Az első tíz között szerepel Tokió, Szöul, Sencsen, Dubai és Zürich, az első húszban rajtuk kívül jelen van San Francisco, Genf, Abu Dzabi, Los Angeles, Chicago, Peking, Luxemburg, Boston, Washington és Oszaka.
London - amely a brit EU-tagság csaknem hét évvel ezelőtti megszűnése (Brexit) előtt sokáig vezette a rangsort - a új, őszi listán 757, New York 761 pontot kapott a megszerezhető ezerből.
New York 2018 szeptembere óta áll a Z/Yen félévenkénti pénzügyi szolgáltatási világranglistájának első helyén, de az előző, tavaszi rangsorban már csak egy pontra szűkült az előnye.
Azóta ez a különbség négy pontra nőtt, de London és New York pontszáma egyaránt jelentősen visszaesett fél év alatt: New York értékelési mutatója hat, Londoné kilenc ponttal csökkent.
A Z/Yen kiemeli az őszi rangsor ismertetésében, hogy New York az egyetlen észak-amerikai pénzügyi központ a felső tízes mezőnyben, amelyben ugyanakkor hat ázsiai és csendes-óceáni város szerepel.
Az elemzőház kimutatása szerint 58 pénzügyi központ helyezése javult, kilencé nem változott, 49 vizsgált város és térség ugyanakkor lejjebb csúszott a ranglistán 2026 tavasza óta.
Tizenegy város vagy ország tíz vagy ennél is több hellyel lejjebb került, 16 viszont tíz helyezéssel vagy még nagyobb mértékben javította helyezését.
A legnagyobb javulást Koppenhága és Ho Si Minh-város érte el: a két város az előző rangsorhoz képest 19, illetve 17 helyezéssel jutott feljebb.
Őket követi Oslo és Mexikóváros egyaránt 16 helyezésnyi javulással. Rijád és München 15 helyet lépett előre az őszi GFCI-rangsorban.
Budapest a Z/Yen új listáján megőrizte a tavasszal elért 107. helyét, de a magyar főváros értékelési pontszáma az előző rangsorban szerzett 637-ről 622-re csökkent.
A Z/Yen a felmérésbe bevont egyik intézményi befektetőt idézve azt írta, hogy
Budapestet jól képzett munkaerő és viszonylag versenyképes munkaköltség jellemzi, de a pénzügyi szolgáltatási szektor számára hozzáférhető tehetségállomány Béccsel és Varsóval összehasonlítva sekélyes.
Varsó a tavaszi 85. helyezés után hét hellyel előrelépve most a 78. helyen áll; minősítési pontszáma 14 ponttal 678 pontra javult.
A közép- és kelet-európai EU-térségen belül Szófia befektetői megítélése a leggyengébb: a bolgár fővárost a felmérésbe bevont piaci szereplők a 115. helyre sorolták, három helyezéssel lejjebb, mint tavasszal. Szófia minősítése 37 ponttal 593 pontra gyengült.
A Z/Yen idei őszi ranglistájának utolsó, 117. helyére - a tavaszi sorrendhez hasonlóan - ismét Buenos Aires került 576 ponttal.
MTI
Kép forrása: magnific
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

