kapubanner for mobile

Bűnszervezetben elkövetett csalás miatt 6 év börtönt kapott az MVH volt elnökhelyettese

Jogerősen hat év börtönre ítélte a Fővárosi ítélőtábla a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) volt elnökhelyettesét, aki európai uniós támogatásokkal követett el költségvetési csalást - közölte a Fővárosi Fellebviteli Főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség 2015 tavaszán emelt vádat az MVH elnökhelyettese és 117 társa ellen bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt.

A  Fővárosi Törvényszék 2020 őszén hozott, elsőfokú ítéletével az MVH volt vezetőjét bűnösnek mondta ki a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás mellett befolyással üzérkedés és hivatali vesztegetés elfogadása miatt is.

A tényállás szerint az elsőrendű vádlott hivatali pozícióját kihasználva, 2012-ben és 2013-ban bűnszervezetet alakított ki területalapú termőföld-támogatáshoz kapcsolódó, EU-s költségvetési összegek jogosulatlan megszerzéséért. A bűnszervezetben részes gazdálkodók és gazdasági szervezetek a támogatásra nem voltak jogosultak, nem volt földhasználati joguk; az MVH volt vezetője pedig a kiutalt összegek után visszaosztást kért.

A Fővárosi Törvényszék a volt elnökhelyettest 7 év 6 hónap szabadságvesztésre, 6 millió forint pénzbüntetésre ítélte, 8 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, és mintegy 21 millió forint összegű vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

Az elsőfokú ítélet után az ügyész további bűnösség megállapításáért, a büntetés súlyosításáért, míg a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A Fővárosi Ítélőtábla március 1-jén másodfokú, jogerős ítéletével a 60-as éveiben járó, leromlott egészségi állapotú, volt MVH-s vezető börtönbüntetését 6 évre enyhítette - írta a főügyészség.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek