Buszgyártás és 350 új munkahely Debrecenben
Debrecen a magyar járműgyártás, buszgyártás egyik fellegvára lehet - mondta a nemzetgazdasági miniszter, miután az EvoBus Hungária Kft. és az ITK Holding Zrt. képviselői szándéknyilatkozatot írtak alá, amely alapján új buszokat gyártanak majd a hajdú-bihari megyeszékhelyen.
Varga Mihály szerint a szándéknyilatkozat azt is jelenti, hogy a Mercedes-Benz, a világ egyik vezető járműgyártója a sajátjával egyenértékű teljesítményt és minőséget vár egy magyar cégtől.
- A régi hagyományokkal rendelkező magyar autóbuszgyártás fellendülése nemzetgazdasági érdek - jelentette ki. A nemzetgazdasági miniszter kitért arra, hogy a kormány a következő 3 évben mintegy 35 milliárd forintot kíván fordítani a buszgyártási programra. Mint mondta a buszgyártás olyan terület, ahol viszonylag rövid távon is lehet eredményeket elérni, új munkahelyeket létrehozni.
A költségvetésnek is 30-35 milliárd forintos éves többletbevétele származhat az ágazatból, ha a terület fejlesztése eléri a kívánt szintet - tette hozzá.
Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, a cégcsoport 50 millió eurót (több mint 15 milliárd forint) fordít saját forrásból a járműfejlesztésre és a gyártási infrastruktúra bővítésére. Hangsúlyozta, a cégcsoport eddig is több mint 15 milliárd forintot ruházott be a magyarországi közösségi közlekedésbe. Mint mondta, büszkék arra, hogy az EvoBus GmbH auditján megfelelt a cégcsoport, ami mutatja, hogy a cég műszaki tudása, kapacitása, elkötelezettsége, szakmai múltja és kompetenciái megfelelnek a legmagasabb elvárásoknak.
Kitért arra, hogy egy magyarországi cégnek sokat jelent, hogy a kormány olyan ágazati stratégiát alkot, amelyre érdemes saját kockázaton beruházásokat végrehajtani és munkahelyeket teremteni, nemzetközi együttműködéseket kialakítva.
Jörg Schmidt, az EvoBus Hungária Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, az elmúlt 3 évben 400 alacsony padlós Mercedes-Benz buszt helyeztek üzembe Budapesten, és további 25 hibrid busz üzemel Kecskeméten.
A mai megállapodásban szereplő, 12 méter hosszú, Euro 6-os motorral felszerelt alvázak a spanyolországi Samano városából érkeznek majd, és alapvetően elővárosi, regionális buszvonalakat szolgálnak ki, valamint kisebb városokban városi buszvonalakat is, ahol nem túlterhelt a közösségi forgalom - ismertette.
Mint mondta, örömükre szolgált, hogy az ITK Holding sikerrel vette az első EvoBus auditot.
Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte, a beruházással 350 új munkahelyet hoznak létre a városban. Szavai szerint a magyar autóbuszgyártás Debrecenben talált új otthonra, a megállapodás további távlatokat, lehetőségeket nyit a városnak és régiónak.
Kiemelte, hogy a beruházás új iparágat képvisel, amelynek nincs előélete a városban; a járműgyártás az alkatrészgyártás kivételével Kelet-Magyarországon gyakorlatilag nincs jelen.
Debrecen mellett szól, hogy nemzetközi repülőtérrel rendelkezik, az ország legnagyobb és legszélesebb képzési spektrumú egyeteme is itt található, valamint kiváló szakképzési rendszere és megfelelő munkaerő is rendelkezésre áll - sorolta Papp László.
Kitért arra, hogy az ITK Holding biztosítja Debrecenben az autóbuszos tömegközlekedést, 2009-től. A villamos és a troliközlekedést is ide számítva elmondható, hogy Debrecen a legmodernebb járműparkkal rendelkezik Magyarországon.
Mint mondta, Kelet-Magyarország, azon belül Debrecen kiemelkedő tőkevonzó képességgel rendelkezik, idén már több mint 1800 új munkahely jött létre 65 milliárd forint működő tőke áramlott a városba, amiben jelentős része van a kormányzati ösztönzőnek.
Nagyon fontos az ország régiói közötti egyensúlytalanságok megszüntetése, és a képzett munkaerő megtartása az ország keleti részében, megfelelő munkalehetőségek biztosításával - hangsúlyozta a polgármester.
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét; az adóbevalláshoz... Teljes cikk
A cél, hogy a hatósági ügyintézés minél kisebb terhet jelentsen az érintetteknek. Teljes cikk
A magyar fiatalokat aktivitás jellemzi a munkapiacon, az oktatási rendszerben való jelenlétük azonban csökken. Teljes cikk
- 2024 tanulságai és 2025 kihívásai a munkaerő-kölcsönzés piacán 4 hete
- Kiderült, mi foglalkoztatja leginkább a fiatalokat 4 hete
- Németország: így hat a gyenge gazdaság a munkaerőpiacra 4 hete
- A külföldi állampolgárságú alkalmazásban állók száma a hazai munkáltatóknál 1 hónapja
- A potenciális munkaerő-tartalék alakulása hazánkban - grafikon 1 hónapja
- Feszes munkaerőpiac, változó kihívások – ez vár ránk 2025-ben 1 hónapja
- Van remény a fiatal munkaerő újbóli szabad áramlására Nagy-Britannia és az EU között 1 hónapja
- Itt a toplista a legnagyobb munkaerő-kölcsönző cégekről Magyarországon 2 hónapja
- Hogyan találhatod meg cégedhez a legjobb munkaerőt? 2 hónapja
- Külföldi vendégmunkások: turbulens jogi környezet, megingó foglalkoztatói bizalom? 2 hónapja
- Zuhanó autóipar, kilövő kereskedelem: így alakult a kölcsönzöttek száma 2 hónapja