kapubanner for mobile

Cégeket fantomizáló bűnszervezet bukott le Szegeden

Az ügyészség vádat emelt négy férfi ellen, akik egy, részben Szerbiából irányított, bűnszervezet tagjaként fizetésképtelen cégek eltüntetésére és megmaradt vagyonuk elsikkasztásra szakosodtak – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője kedden.

Szanka Ferenc elmondta, a vádirat szerint a vádlottak 2010-től egy ismeretlenül maradt, Szerbiában élő ember irányításával megkerestek veszteségesen működő szegedi, budapesti, kisteleki és sándorfalvi székhelyű cégeket. A bűnszervezet vezetői által beszervezett új ügyvezetők névlegesen - alkalmanként 200-500 euróért - vállalták a tisztséget, de a megszerzett vagyonnal - jellemzően bakszámlákon levő pénzzel, valamint lízingelt, de még ki nem fizetett gépkocsikkal - a bűnszervezet magyarországi vezetője rendelkezett. A vagyontárgyak eladásából származó pénzt nem fizették be a cég számlájára, saját céljaikra fordították, elvonva a lízingbe adó vállalkozás vagy pénzintézetek fedezetét is.

A bűnszervezet e módszerrel tíz céget és a vagyonát tüntette el 2011 decemberéig, az elvont vagyon értéke 3 millió és 23 millió forint között volt.

A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottakat bűnszervezetben, jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, tartozás fedezetének elvonásával, közokirat-hamisítással vádolja, és végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabását kérte - közölte a szóvivő.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek