Csányi Sándor a leggazdagabb, de nem a legbefolyásosabb
Csányi Sándor tavaly 15 milliárddal, 150 milliárd forintra gyarapította vagyonát, így 2011 óta egymás után negyedszer lett a leggazdagabb magyar – derül ki a Napi.hu kiadásában idén immár 13. alkalommal megjelenő A 100 leggazdagabb című kiadványból.
A 100 leggazdagabb magyart rangsoroló kiadvány idén első ízben szubjektív listát készített Befolyás-barométer címmel az ország legbefolyásosabb embereiről is. Ezt a rangsort Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, Csányi Sándor és Simicska Lajos előtt.
Mint írták, a két rangsor különbségét az magyarázza, hogy a vagyon nagysága nem feltétlenül jár azonos mértékű befolyással és fordítva: vannak olyan befolyásos emberek, akik vélhetően nem rendelkeznek tízmilliárdokban mérhető vagyonnal, mégis jelentős hatást gyakorolhatnak Magyarország gazdasági és társadalmi életére.
A kiadó közleménye szerint a 100-as elitklubba minimum 5,3 milliárd forinttal lehetett bekerülni, ami 300 millió forinttal haladja meg a tavalyit. A lista szereplőinek összvagyona 2460 milliárd forint, ez 180 milliárddal több az egy évvel korábbinál. A 7,9 százalékos gyarapodás jócskán felülmúlta a 2013-as 1,7 százalékos fogyasztói árindexet, azaz reálértéken bő hat százalékkal nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona. A 2002-ben megjelent első rangsorban szereplők összvagyona mindössze 632 milliárd forint volt, azaz a vagyon négyszeresére emelkedett, miközben a fogyasztói árak csupán 77 százalékkal nőttek.
A milliárdosok idei élbolyában található gazdagok közül Várszegi Gábor könyvelhette el a legnagyobb gyarapodást: vagyona egy év alatt 20 milliárd forinttal nőtt. Az ebben a sorrendben őt követő Gattyán György 17 milliárddal, Bige László és Csányi Sándor 15-15 milliárd forinttal lett gazdagabb - írták.
A 2014-es vagyon szerinti listára kilenc új szereplő került, közülük Polony István nyitott a legelőkelőbb helyen: az üzletember tavaly 47 százalékos tulajdonrészt szerzett az Olajterv-csoportban, amivel egy csapásra a 24. helyre került. Két nagy tavalyi cégeladás nyomán került fel a listára Mészáros Csaba (52.), aki a mérnöki szolgáltatásokat nyújtó Evopro-csoport egy részét értékesítette, valamint Vinnai Balázs (99.), aki a banki informatikai rendszerekkel foglalkozó IND-csoportot adta el.
A lista idei belépői változatos üzletágakban tevékenykednek. Akad köztük kábeltévés szolgáltatással foglalkozó üzletember – Tarr János (67.) – és baromfi-feldolgozásban érdekelt vállalkozó – Szabó Miklós (28.) és Erdélyi István (97.).
A rangsorban szereplő milliárdosok cégeinek központja továbbra is főként Budapesten van, ám tavaly is folytatódott a vidék felzárkózása, az idei kiadványban szereplő 100 leggazdagabb közül már 38 nem budapesti.
A feltörekvő települések közül kiemelkedik Jászberény, ahol három, és Szekszárd, ahol két milliárdos él. A legjelentősebb vidéki városok ugyanakkor tavaly is Debrecen, Székesfehérvár és Győr voltak: a cívisvárosban hatan, Győrben öten, Székesfehérváron pedig négyen élnek a leggazdagabbak közül.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk
A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk
Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk
- Átmenetileg szünetel az új jelentkezések befogadása a Demján Sándor Tőkeprogramra 2 hónapja
- 180 ezer forinttal nőhet Orbán Viktor fizetése, Kövér László majdnem hatmilliót kereshet márciustól - Így nő a képviselők bére 2 hónapja
- Orbán Viktor: januártól 700 ezer család jövedelme nő biztosan 3 hónapja
- Orbán Viktor megszólalt a nyugdíjemelésről 4 hónapja
- Indul a Demján Sándor 1+1 program második üteme 4 hónapja
- Bejelentést tett Orbán Viktor a 14. havi nyugdíjról 4 hónapja
- Új HR vezető a Debrecen International Airportnál 5 hónapja
- Már elérhető a fix 3 százalékos hitelprogram a kis- és közepes vállalkozások számára 5 hónapja
- Ne szimfóniát komponáljon, hanem teregesse ki a ruhát az AI 5 hónapja
- Változások a WHC vezetésében: októbertől Göltl Viktor a magyarországi ügyvezető 5 hónapja
- Ezt mondta Orbán Viktor a kiegészítő nyugdíjemelésről 6 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben