Csernussal tart siker-tréninget a Polaris
Siker-tréninget indít a magyar piacon a Polaris Management olyan közismert és elismert szakemberek közreműködésével, mint Dr. Csernus Imre pszichiáter és Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész. A tréning célja a résztvevők felkészítése a siker elérésére, elfogadására és kommunikálására - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A tréningen az alábbi szakemberek működnek közre: Dr. Csernus Imre pszichiáter, Szilágyi Tibor Kossuth-díjas színművész, Lakatos Zsófia, kommunikációs szakember, a Magyar PR Szövetség alelnöke és Kárpáti Tímea, coach, a Polaris Management Consulting Kft vezetője, Magyarország első, Angliában regisztrált coach-a.
A program létrehozói a tréninget elsősorban vállalatvezetői csapatoknak szánják, akikben megvan mind a szaktudás, mind a motiváció ahhoz, hogy sikeresek legyenek, illetve már azok is, de még fejleszteni kívánják az elért eredményeik tudatosítását, saját sikerük megélését és kommunikálását. Emellett felismerték, hogy a személyes imázs milyen mértékben válhat hasznukra vagy kárukra az üzleti életben.
"Munkám során naponta tapasztalom, hogy az emberekben nagyon sokféleképpen csapódik le a sikeresség, mint fogalom, mi ennek bővítéséhez szeretnénk hozzájárulni" - mondja Kárpáti Tímea, a Polaris Management Consulting Kft vezetője. "A tréninggel eszközöket szeretnénk a már amúgy is sikeres emberek kezébe adni, egyrészt, hogy stabilan ezen a magas szinten tudjanak maradni, másrészt az elért sikerességet sugározni is tudják, hiszen mindkét dolog elengedhetetlen a hosszú távú elismertséghez."
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?