"Csikorog a nemzeti együttműködés rendszere"
Az MSZP szerint a kormány a programjában megfogalmazott vállalással szemben a társadalom kétharmadára nincs tekintettel: a jómódúaknak kedvez, az alacsony és az átlagos keresetűeket sújtja.
Szűcs Erika országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a társadalom kétharmadát a kormány nem védi a hiteltörlesztés égbe szökő terheitől, csökken a fizetésük vásárlóértéke, és kevesebb támogatást kapnak a gyermekneveléshez, mint a jól keresők.
Példaként hozta, hogy noha a kormányprogram a társadalmi kohézió megerősítését ígérte, az adóváltozások következtében romlik a havi 290 ezer forintnál kevesebbet keresők jövedelmi pozíciója. Leginkább az átlagkeresetűeké, akik évi 70 ezer forintot is veszíthetnek - tette hozzá, megjegyezve, hogy eközben a miniszterelnök jövedelme havonta majdnem ötszázezer forinttal nő.
A családi pótlék összege változatlan, a gyermekek utáni adókedvezményt a jómódúak tudják nagyobb mértékben igénybe venni, a közmunkára jutó összeget csökkentették - sorolta Szűcs Erika. Emlékeztetett, hogy az MSZP a kétkulcsos adórendszer fenntartását kezdeményezte, a "negatív adózás" bevezetésével pedig lehetővé tette volna, hogy a kiskeresetűek is igénybe vehessék a gyermekek után járó adókedvezmény teljes összegét.
A szocialista politikus kifogásolta, hogy a munkavállalókat érintő legfontosabb törvényekről - az indoklás nélküli elbocsátás engedélyezéséről a közszférában, a 98 százalékos különadó bevezetéséről, a magán-nyugdíjpénztári befizetések "einstandolásáról", a sztrájkjog korlátozásáról - a kormány nem egyeztetett az érintettekkel, az érdekképviseletekkel, s e jogszabályok többségét egyéni képviselői indítványként nyújtották be.
Kitért arra, hogy a kormány őszig nem hívta össze az Országos Érdekegyeztető Tanácsot, azóta sem hívta össze az Idősügyi Tanácsot, nem működik a Munkaerőpiaci Alap tanácsa. Ebből Szűcs Erika azt a következtetést vonta le, hogy "csikorog a nemzeti együttműködés rendszere", a törvényhozás folyamatából kimaradt a társadalom.
Kérdésre válaszolva reagált Gyurcsány Ferenc azon javaslatára, hogy minden ellenzéki párt hirdessen bojkottot az alkotmányozási folyamat egészére, ne vegyen részt az Országgyűlés munkájában, amikor a parlament az új alkotmányt tárgyalja. Szűcs Erika úgy vélte: erős jelzésekkel kell kifejezésre juttatni, hogy a kormánytöbbség nem az ország, hanem a Fidesz alkotmányát kívánja elfogadtatni, arról azonban, hogy erre a volt miniszterelnök által javasolt módszer megfelelő-e, nincs véleménye. Hozzátette, biztosan nem elég az, hogy nemmel szavaznak az új alaptörvényre, ennél "erőteljesebb eszközökre" van szükség.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?