Csődbe megy az ingatlanközvetítők fele?
A Opten cégstatisztikáit nézegetve szinte biztosra vehetjük, hogy az idei évben kétszer annyi ingatlaniroda megy csődbe, mint a tavalyi évben, és felszámolási eljárás is jóval több vállalkozás ellen indul meg, mint az elmúlt években. Megkíséreltük számba venni, hány vállalkozást érint a csődhullám - olvasható az ingatlanmagazin.comon.
Ugyanígy nem tudni, hány cég marad le a listáról azért, mert tevékenységi körei között ugyan szerepel az ingatlanügynöki tevékenység, és a vállalkozás a valóságban is ingatlanok adásvételével foglalkozik, ám a fő tevékenységi körnél valamilyen oknál fogva egészen más profil van megnevezve.
Elsőre logikusnak tűnik lekérni az ingatlanügynöki fő tevékenységi körrel rendelkező, az idei évben felszámolási eljárás vagy végelszámolás alá került cégek listáját, ez azonban zsákutca: 3 találomra lekért működő ingatlaniroda közül egynek ugyanis garantáltan nem ingatlanközvetítés a fő profilja. Ez a tevékenység szerepel ugyan a cégek tevékenységi körei között, de a fő profil a cégadatok szerint sok esetben a saját tulajdonú ingatlan eladása.
Ebből az következik, hogy bővíteni kell a kört, és listázni kell azon cégeket is, amelyek fő tevékenységi köre a saját tulajdonú ingatlan eladása. Így már több ingatlaniroda kerül a látótérbe, ám velük együtt több tucat ingatlanfejlesztő cég is belekerül a szórásba.
A fentiek miatt mi is két halmazból dolgoztunk, amikor számba vettük a válság következtében felszámolás vagy végelszámolás alá került ingatlanközvetítő cégeket, méghozzá úgy, hogy a cégnévből következtetve mazsoláztuk ki az ingatlanközvetítő irodákat, kiszórva többek között olyan cégeket, mint például a végelszámolás alatt álló Magyar Nyugdíjasok Pártja Kft., valamint a felszámolás alatt lévő Espressa Citrusfeldolgozó és Forgalmazó Kft. Az utóbbinak saját tulajdonú ingatlan adásvétele volt a fő tevékenységi köre, az előbbinek ingatlanügynöki tevékenység.
A listát beszűkítve az derült ki, hogy felszámolás vagy végelszámolás alatt álló cégek szinte kivétel nélkül egy-, maximum kétfős vállalkozások. Éves árbevételeiket tekintve óriási közöttük a szórás: volt olyan cég, amely a 2007-es évben több mint nettó 750 millió forintos árbevételt könyvelt el, és olyan is, amely egyetlen fillért sem.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?