Csökkent az ipari termelés
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat2013 májusában az ipari termelés 2,1 százalékal maradt el az egy évvel korábbitól. A termelés visszaeséséhez elsősorban a híradás-technikai berendezések és az elektronikus fogyasztási cikkek iránti kereslet csökkenése járult hozzá, amelyet még a járműgyártás bővülése sem tudott ellensúlyozni - derül ki a KSH legfrissebb kutatásából.
Az ipari export az idei év első öt hónapjában 2,4, májusban 0,4 százalékkal nőtt 2012 azonos időszakához viszonyítva. A feldolgozóipar exportértékesítésének mintegy felét adó két alágból a majdnem egyharmad súlyú járműgyártás kivitele májusban 11,9 százalékkal emelkedett. Az előző havi exportnövekedés után a másik meghatározó alág, a feldolgozóipari exportban közel egyhatod súlyt képviselő számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának exportvolumene jelentősen, 19,5 százalékkal visszaesett.
Az ipar belföldi értékesítése január-májusban 3,9, májusban 3,2 százalékkal csökkent 2012 azonos időszakához képest. A feldolgozóipar belföldi eladásai májusban 5,1 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.
Az ipar nemzetgazdasági ágai közül 2013 májusában a feldolgozóipar termelése 2,0 százalékkal, a csekély súlyú bányászaté 10,8 százalékkal visszaesett 2012 azonos időszakához viszonyítva. Az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) kibocsátása 6,8 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.
2013 májusában a feldolgozóipar tizenhárom ága közül mindössze négyben regisztrált a statisztikai hivatal termelésbővülést, a többi ágban 2,0 és 20,2 százalék közötti volumencsökkenést mértek. A jelentősebb súlyú alágakból a feldolgozóipari termelés majdnem egynegyedét adó járműgyártás termelése 10,1 százalékkal bővült, kizárólag a külpiaci eladások növekedésének köszönhetően. A második legnagyobb alág, a feldolgozóipari termelés közel egynyolcadát képviselő élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 2,0 százalékkkal mérséklődött az értékesítés közel kétharmadát adó hazai eladások visszaesése miatt; a kivitel azonban nőtt.
Májusban a feldolgozóipari rangsorban a harmadik helyre csúszott a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása, ezek kibocsétésa számottevően, 13,3 százalékkal csökkent. Az iparágon belül - a kereslet erőteljes apadása miatt - a legjobban, 17,5 százalékkal a híradás-technikai berendezések szakágazat termelése esett vissza. Gyorsult a növekedés üteme a közepes súlyú vegyi anyag, termék gyártásában: a termelés volumene jelentősen, 13,2 százalékkal emelkedett, főként a műanyag-alapanyaggyártás szakágazatnak köszönhetően. A többi közepes súlyú alágban csökkenést regisztráltunk: a gumi-, műanyag és nemfém ásványi termék (6,1 százalék), a fémalapanyag és fémfeldolgozási termék (6,4 százalék), valamint a gép, gépi berendezés gyártásában (2,9 százalék). A jelentős visszaesésben revízió miatti üzemleállás is szerepet játszott.
2013 májusában a megfigyelt feldolgozóipari ágazatok összes új rendelése 3,4 százalékkal csökkent. Az új exportrendelések 4,1 százalékkal visszaestek, míg az új belföldi rendelések 0,9 százalékkal nőttek. Az összes rendelésállomány 10,4 százalékkal haladta meg az előző év májusát.
2013 első öt hónapjában - 2012 azonos időszakához viszonyítva - az egy alkalmazásban állóra jutó ipari termelés 1,4 százalékos csökkenése a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások körében létszámváltozás nélkül következett be.
2013. január-májusban Magyarország területi egységei közül az ipari termelés két régióban - kiugróan Dél-Alföldön (27,3 százalék) és kismértékben Észak-Magyarországon (1,8 százalék) - nőtt az előző év azonos időszakához képest. A többi régióban 1,9 és 5,9 százalék közötti volumencsökkenést regisztráltunk.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?