kapubanner for mobile

Csökkent az új munkanélküliek száma Amerikában

A múlt héten újonnan állásért jelentkezők száma várt felett 19 ezerrel csökkent, 318 ezer új kérvényt adtak be a múlt hét folyamán, a múlt heti adatot 337 ezerre felfelé módosították. A már munkanélkülisi segélyben részesülők száma 25 ezer fővel 2,598 millióra emelkedett a múlt hetet megelőzően.

A nem mezőgazdasági termelékenység a felülvizsgált adatok szerint 2,6 százalékkal bővült, kismértékben várt (2,4 százalék) felett, míg az előzetes adat 1,8 százalék volt. Az első negyedévben ennél kisebb mértékben, 0,7 százalékkal bővült a termelékenység. A második negyedéves adat 2005 harmadik negyedéve óta a legmagasabb érték.

A munkaerő egységköltség - amit a Fed is kiemelten figyel inflációs szempontból - emelkedése a második negyedévben 1,4 százalékra mérséklődött, 1,6 százalékot vártak, a korábbi becslés 2,1 százalék volt, míg az első negyedévben 5,2 százalékos volt a bővülés.

A jelenlegi alakulás, a termelékenység bővülése, és a munkaerő egységköltség csökkenése kedvezőnek mondható.

Az adatok megjelenését követően a dollár kismértékben erősödni tudott az euróval és a jennel szemben is, azonban megkezdődött az ECB kamatdöntési sajtótájékoztatója, az itt elhangzottaknak szintén lehet árfolyamhatása.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek