kapubanner for mobile

Csökkentek az adó- és járulékbevételek Tolnában

Összesen több mint négymilliárd forinttal csökkentek 2012-ben az önadózásos nettó adó- és járulékbevételek Tolna megyében - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Tolna Megyei Adóigazgatóságának igazgatója szerdán Szekszárdon.

A tavalyi évet értékelő sajtótájékoztatón Fausztné Czirják Zsanett arról számolt be: a személyi jövedelemadó (szja) 10,6 százalékkal, közel másfél milliárd forinttal, 15.287 milliárd forintra nőtt, az áfa, a társasági és osztalékadó, az eva, valamint a társadalombiztosítási (tb) járulék összege egyaránt csökkent 2011-hez képest.

A NAV adatai szerint az áfabevétel több mint két és fél milliárd, a tb-járulék közel hárommilliárd forinttal maradt el az előző évitől, a társasági adó 1,7 százalékkal, 42 millió forinttal csökkent.

Mint a NAV megyei igazgatója elmondta, az szja-bevételek az adójóváírás megszűnésének és a minimálbér emelkedésének köszönhetően nőttek, a tb-járulékok csökkenése a kedvezményes szociális hozzájárulási adó bevezetéséből adódik. Az áfabevételek csökkenését részben a mezőgazdaságban alkalmazott fordított áfafizetés okozta - jegyezte meg.

Fausztné Czirják Zsanett kitért arra is: Tolna megyében 49 vagyongyarapodási vizsgálat egynegyedében állapítottak meg összesen 32 millió forint adókülönbözetet. Az adóminimalizálók körében végzett 68 áfaellenőrzés nyomán kétmilliárd 56 millió forint különbözetet tártak fel.

Huber Éva, a NAV Dél-Dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának igazgatója közölte: 2013-tól három kiemelt adózó, a Hőgyészi Agrokémia Zrt., a szekszárdi Tolle Zrt. és a Paksi Atomerőmű Zrt. ismét a Tolna megyei adóigazgatósághoz tartozik majd.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek