Csökkentették fizetésüket az olasz képviselők
Ha nem is kiemelkedő összeggel, de azonnali hatállyal csökkentették fizetésüket hétfőn az olasz alsóház tagjai, akik nyugdíjkorhatárukat is a parlamenten kívüli dolgozókéhoz igazították.
A képviselők és szenátorok bércsökkentése az őszi olasz kormányváltás óta napirenden szerepelt. Mario Monti miniszterelnök elsőként, már novemberi kinevezésekor lemondott kormányfői és pénzügyminiszteri fizetéséről. A parlament csak most követte a kormányfő példáját, de a képviselők havi nettó több mint 15 ezer eurós fizetésének töredékét vonták le. A képviselői mellett más tisztséget, például bizottsági elnöki pozíciót is betöltő alsóházi tagok további tíz százalékról mondtak le. Csökkent az eddig a képviselőknek fejenként járó havi több mint 3600 eurós költségtérítés is. Ennek ezen túl csak a felét kapják meg, a többi kiadást számlával kell igazolniuk.
A többi olaszhoz hasonlóan hatvanhét évre emelkedett a képviselők nyugdíjkorhatára. A képviselőnők 41 év járulékfizetés után, a képviselők 42 év után mehetnek nyugdíjba. A képviselői bércsökkentés ellen egyedül az ellenzéki Északi Liga és az Értékek Olaszországa (IdV) pártja szavazott. Silvana Mura, az IdV képviselője úgy nyilatkozott, nevetségesnek tartják a bevezetett fizetéscsökkentést, sokkal többet kellett volna levonni a képviselőktől.
A Libero című napilap felmérése szerint a római parlament kerül a legtöbbe egész Európában. Az olasz adófizetők a franciáknál háromszor, a britteknél hétszer többet költenek saját parlamentük fenntartására. A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint a Monti-kormány fennállásának alig két és fél hónapja alatt több mint kétezer e-mail érkezett a miniszterelnöki hivatalba. Ezek negyvennégy százaléka a politika költségeinek lefaragását sürgette.
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A román kormány az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkaerő toborzását szigorító sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön,... Teljes cikk
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
- Mekkora hitelre elég az átlag és a mediánfizetés jelenleg? 1 hete
- Miért maradnak a munkavállalók a Tescónál? Interjú Túróczi Norbert HR igazgatóval 1 hete
- 725 ezer forint az átlagbér – de a valóság ennél árnyaltabb 2 hete
- Optimistábbak a magyar cégek, mégsem jön a béremelés 2 hete
- Kamu állás, valódi fizetés: lebukott a fideszes polgármester 2 hete
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 hete
- Adójóváírás a minimálbér után: fordulat jön a bérekben? – A Tisza terve számokban 2 hete
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 2 hete
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 2 hete
- Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták 3 hete
- Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja 3 hete

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?