Csökkenti szlovákiai autógyártását a Kia
A dél-koreai Kia Motors ideiglenesen csökkenti szlovákiai autógyártását a gyenge európai kereslet miatt.
A cég szlovákiai szóvivője szerdán azt mondta, hogy két hétig csökkentett termeléssel üzemel a Kia Motors Slovakia. Dusan Dvorak azonban nem részletezte, hogy mennyivel kevesebb autót gyártanak majd az említett időszakban.
A Kia tavaly novemberben még azt közölte, hogy az idén mintegy 240 ezer autót állít elő Szlovákiában. Ez a terv azonban minden bizonnyal változott a globális gazdasági válság mélyülésével. A Kia cég az év elején már bejelentette, hogy a napi nyolc órás munkaidőt hat órára csökkentette.
A Kia egyike annak a három nagy autógyártónak - a francia PSA Peugeot Citroen és a német Volkswagen mellett -, amelyek a szlovák autógyártás magját képezik, és egyben a szlovák gazdaság egyik fő alappillérei.
A PSA Peugeot Citroen a múlt héten pénteken jelentette be, hogy márciustól 190 fős leépítést hajt végre. Aznap a szlovák gazdasági minisztérium közölte, hogy a szlovák járműipari termelés az idén akár a negyedével csökkenhet a kereslet mérséklődése miatt.
Előzőleg Lubomír Jahnátek, a tárca vezetője megbeszélést folytatott a helyi járműgyártók képviselőivel, akik elmondták: az idei termelés 18-25 százalékkal csökkenhet. A három autógyártó együttes termelői kapacitása mintegy 900 ezer jármű.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon