kapubanner for mobile

Csúcsjövedelem a Dél-Alföldön

Tavaly a magánszemélyek és egyéni vállalkozók körében bevallott legnagyobb, munkaviszonyból származó jövedelem a Dél-Alföldön 159 millió forint volt.

A dél-alföldi régió három megyéjében összesen 468 585 magánszemély, illetve egyéni vállalkozó nyújtotta be 2007-re vonatkozó személyi jövedelemadó (szja) bevallását, ez 2,4 százalékkal több, mint a megelőző évben - tájékoztatta Németh Gabriella, az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t hétfőn közleményében. (Mintegy félezer vagyonosodási vizsgálatot is befejezett az APEH Dél-alföldi Regionális Igazgatósága augusztus végéig.)

A bevallások 97,3 százaléka hibátlannak bizonyult, így is azonban 12 772 olyan eset volt, amelyben szükségessé vált az adóhatóság intézkedése - közölte a sajtóreferens. Tavaly a magánszemélyek és egyéni vállalkozók körében bevallott legnagyobb munkaviszonyból származó bérjövedelem a Dél-Alföldön 159 millió forint volt, 27,5 millió forinttal több, mint 2006-ban.

Az összevont adóalap is növekedett, egy adózó - a 2006-os 131,5 millió forintot 26,5 százalékkal meghaladó - 166,4 millió forintos összegről számolt be az APEH-nek. Még ennél is jelentősebb a növekedés a külön adózó jövedelmek körében, ahol a legnagyobbnak számító - árfolyamnyereségből realizált - jövedelem 1,132 milliárd forint volt. Ez az összeg közel a duplája a 2006-ban elsőnek számító 593 millió forintos jövedelemnek. A régióban a legnagyobb osztalékjövedelem 290 millió forint - 43,9 százalékkal kevesebb - volt, mint az előző esztendőben - áll az adóhivatal közleményében.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek