Czomba nem szeretné, ha több százezer ember bennragadna a közmunkában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA versenyszférában nem lehet a foglalkoztatás tartós bővülését elérni gazdasági növekedés nélkül - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerdán este az M1 aktuális csatornán.
A foglalkoztatási politikáért felelős államtitkár az Európai Bizottság kedden közzétett prognózisára reagálva azt mondta, a foglalkoztatásban egészen biztos, hogy jobban teljesít az ország.
Czomba Sándor hangsúlyozta, minél jobban nő a gazdaság, annál nagyobb az esély arra, hogy a versenyszférás foglalkoztatás is növekedni fog. Magyarországon 2013 második felétől jelentősen bővült a foglalkoztatás, a legfrissebb adatok szerint év/év alapon 66 ezer új munkahely jött létre a versenyszférában, a munkanélküliség is 7-8 százalék már több mint hat hónapja - emlékeztetett.
Hozzátette: a munkanélküliséget tekintve Svédország, Finnország és Belgium környékén áll Magyarország, de foglalkoztatásban még jelentős a lemaradás, mert a 20-64 éves korosztály esetén ez ott 80 százalék körül van, míg Magyarországon 62-63 százalék.
Ahhoz képest azonban, hogy néhány évvel ezelőtt Magyarország 12-14 százalékos munkanélküliségi rátával Máltával versenyzett a 26-27. helyért, óriási az előrelépés - fűzte hozzá.
Sok eszközt kell azonban egyszerre összehangoltan működtetni, és nagyon jól kell a csillagoknak állniuk ahhoz, hogy a magyar gazdaság továbbra is "húzzon", és ehhez lehessen igazítani a foglalkoztatást - mondta Czomba Sándor.
Arra a kérdésre, hogy a közmunka program lehet-e megoldás a teljes foglalkoztatás elérésére, kifejtette: "eszköz igen, végső megoldás, isten őrizz" - jelentette ki, hozzátéve: nem szeretnék, ha tartósan, éveken keresztül 400-500 ezer ember bennragadna a közfoglalkoztatásban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?