kapubanner for mobile

Demján: kudarcos volt az elmúlt nyolc év

Demján Sándor szerint kudarcos volt az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikája: az ország vezető régiós helyéről - az eladósodottságot tekintve - "Burundival azonos helyre" sorolódott.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a szervezet hétfői budapesti fórumán kiemelte: a szövetség pártsemleges, az eredmény érdekli.

Demján Sándor a "Hogyan tovább Magyarország?" című gazdaságpolitikai rendezvényen, a Művészetek Palotájában hangsúlyozta: a VOSZ kezdettől fogva "opponálta" azokat a felelőtlen intézkedéseket, amelyek az elmúlt években Magyarországot egy régiós vezető pozícióból az utolsó helyre sorolta.

A VOSZ ügyvezető elnöke egy hatpontos javaslatcsomagot ajánlott a Fidesz vezetőinek figyelmébe "Magyarország gazdasági és társadalmi felemelkedéséért".

Eszerint első lépésként versenyképes adók kellenek, emellett szükség van társulásra és összefogásra, a termelés prioritására, piacteremtésre a magyarországi vállalkozások számára, fel kell lendíteni a hazai kis- és középvállalkozásokat, be kell vezetni az eurót, de nem minden áron.

A "VOSZ-csomag" második pontja úgy szól: "társulj és fogj össze magyar!" Ezzel kapcsolatban Demján Sándor a regionális, kistérségi összefogás fontosságát hangsúlyozta. Minden eszközt ki kell használni protekcionista módon arra, hogy a magyar termékek fogyasztását ösztönözzék - mondta.

Harmadikként rámutatott a termelés elsőbbségére, szerinte ugyanis munka, illetve a munka tisztelete nélkül az ország nem fog felemelkedni.

A negyedik pont a piac biztosítását szorgalmazza a magyar vállalkozások számára. Az uniós forrásoknak Magyarországon kell maradniuk, itt kell multiplikálódniuk, és a piacteremtés esetében is protekcionista gazdaságpolitikára van szükség - hívta fel a figyelmet Demján Sándor.

Fel kell lendíteni a kis- és középvállalkozásokat, ami a foglalkoztatás bővítését jelentősen segítheti - ismertette az ötödik pontot.

Az eurót be kell vezetni, de nem minden áron - zárta a VOSZ ügyvezető elnöke, aki úgy fogalmazott: "mi nem választási ciklusokban gondolkodunk, hanem családi generációkban".

Három fordulat kell

Matolcsy György, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere szerint három nagy fordulatra van szükség: politikaira, tényleltárra, illetve a növekedésre és a foglalkoztatás bővítésére. Ha nem ez történik, az ország stagnálni fog, a "senki földjévé válik".

Gazdasági növekedés és foglalkoztatás

A VOSZ fórumán felszólalt Chikán Attila, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere is, aki szerint a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás a két kulcskérdés az ország gazdasági válságból való kilábalása szempontjából.

Az egyetemi tanár, a VOSZ gazdaságpolitikai bizottságának elnöke a növekedéssel kapcsolatban leszögezte: az adórendszer megújításával és az állami kiadások csökkentésével kell azt fenntarthatóvá tenni; a növekedés nem mehet a stabilitás rovására.

A volt gazdasági miniszter szerint munkahelyteremtés szempontjából kulcskérdés az oktatás átalakítása, az iskolarendszer színvonalasabbá tétele.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek