kapubanner for mobile

Diákhitelük kiváltásával segítené a külföldön élő diplomás magyar fiatalok hazatérését a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A kormány kiemelt célja a külföldön élő diplomás fiatalok hazatérésének támogatása. Ezért egy olyan jogszabálytervezet társadalmi egyeztetése kezdődik meg, amely lehetőséget biztosíthat az EGT államokban, valamint az Egyesült Királyságban felsőoktatási képzésben résztvevők számára, hogy a tanulmányaik alatt felvett hiteleiket itthon kiváltsák, kedvezményes magyar diákhitellé alakítsák - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.

A tervezet értelmében a fiatalok önkéntes módon, saját döntésük alapján 2025. január 1-jétől élhetnek ezzel a lehetőséggel.

A Diákhitel Központ ugyanakkor köteles minden – ezt igénylő – külföldön diplomát szerző és azt követően Magyarországon munkát vállaló fiatal számára külföldi hiteltartozását maximum 10 millió forint erejéig előtörleszteni, amely által az előtörlesztett hitel kedvezményes magyar diákhitellé alakul át.

A külföldi képzés díjára felhasznált hitelt a kamattámogatott, vagyis az ügyfelek számára kamatmentes Diákhitel 2-vel, a szabad felhasználású hitelt a jelenleg 7,99 százalékos kamatú Diákhitel 1 termékkel lehet kiváltani.

Kiváltás esetén a diákhitelhez kapcsolódó kedvezményeket is igénybe vehetik a hazatérni vágyó fiatalok, így a gyermekvállaláshoz kapcsolódó tartozás elengedését, illetve törlesztés szüneteltetést és a munkáltatók által nyújtható és a Diákhitel 2 törlesztésére fordítható adó- és járulékmentes támogatást is.

A tervezet célja a külföldön diplomát szerző és diákhitellel rendelkező magyar állampolgárok magyarországi munkavállalásának ösztönzése, hogy a fiatalok a külföldön megszerzett tudást és tapasztalatot itthon, hazájuk javára hasznosítsák és Magyarországon alapítsanak családot - áll a közleményben.

MTI

Hollandia előzte a briteket: erre megy tanulni a magyar diák

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek