kapubanner for mobile

Drága volt a leépítés az Unilevernek

Az Unilever 20 százalékos csökkenést jelentett második negyedévi profitjában, amit az elbocsátások költségvonzatával, valamint az ásványi és étolaj drágulásával indokolnak.

A cég nyeresége 909 millió euróra csökkent az egy évvel korábbi 1,14 milliárd euróról, ami némileg elmarad a Bloomberg 914,5 millió eurós elemzői konszenzusától. A londoni és rotterdami központú társaságnál 20 ezer főt érintő leépítésbe kezdtek, mivel a nyersanyaggal kapcsolatos költségek az első félévben már meghaladták az 1 milliárd eurót.

Miközben az idei évre szóló előrejelzés 5 százalék fölötti forgalombővülést valószínűsít az Unilevernél, a második negyedben már 1 százalékkal, 10,4 milliárd euróra csökkent az összforgalom, Európában pedig még nagyobb arányban, 2,9 százalékkal mérséklődött az értékesítés volumene. A felvásárlások, elbocsátások és árfolyam-hatások nélkül azonban pozitív a mérleg.

Napi Gazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek