kapubanner for mobile

Duális szakképzési együttműködést kötött a Knorr-Bremse a BGSZC Mechatronikai Szakgimnáziummal

Duális szakképzési együttműködést kötött a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum (BGSZC) tagintézményével a Mechatronikai Szakgimnáziummal, az elektronikában, az informatikában és a gépészetben is jártas mechatronikai szakemberek képzése érdekében - jelentették be.

Veres László a vállalat ügyvezető igazgatója kiemelte, a bejelentéssel a BGSZC másik két tagintézményét az Eötvös Loránd Szakgimnázium és Szakközépiskolát, illetve a Szily Kálmán Műszaki Szakgimnázium Szakközépiskola és Kollégiumot követően újabb iskolával bővült a Knorr-Bremse duális partnereinek száma.

A duális képzésben a tanulók a vállalat 2017-ben állami támogatással átadott tanműhelyében vesznek részt a gyakorlati képzésekben 5 szakmában: CNC gépkezelő, gépi forgácsoló, hegesztő, gépgyártás technológiai, illetve mechatronikai technikus. Veres László közölte, a 2017-2018-as tanévben 43 tanuló, a 2018-2019-es tanévben, ahogy idén is már 62 tanuló vesz részt a vállalat tanműhelyében a gyakorlati képzéseken.

A Knorr-Bremsénél nagy hangsúlyt helyeznek az itt tanuló diákok elméleti és gyakorlati képzésére - mondta az ügyvezető igazgató, aki szerint ezt támasztja alá, hogy idén a Szakma Sztárja országos tanulmányi versenyen, a vállalatnál gyakorlati képzésben részt vevő egyik tanuló, Gyarmati Dániel Rudolf gépi-forgácsoló szakmában 2. helyezést ért.

Szilágyiné Dávid Mónika, a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Kft. képzési vezetője az MTI-nek elmondta, hogy a mechatronikai technikus képzésre kilenc, érettségizett fiatal jelentkezett. A kétéves képzésben a diákok a BGSZC Mechatronikai Szakgimnáziumában tanulják az elméletet, a Knorr-Bremse tanműhelyében pedig a gyakorlatot, amelynek az elvégzése után képesek lesznek többek között ipari robotok programozására és karbantartására is.

Szólt arról is, hogy a diákokkal tanulmányi szerződést kötött a vállalat, amelynek értelmében a tanulók használhatják a tanműhely eszközeit, munkavédelmi ruhát kapnak és a vállalattól havi juttatásban is részesülnek. Mivel ez a képzési forma érettségire épül, ezért a felsőoktatás felé nyitott, így a technikus végzettséget szerzők eldönthetik, hogy a társaságnál vállalnak munkát vagy egyetemen folytatják tanulmányaikat - mondta a képzési vezető.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek