kapubanner for mobile

Egy híján megegyezett a kormány a pedagógusokkal - jöhet a sztrájk?

Megállapodott az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában részt vevő három szakszervezet a pénteki tárgyalási fordulón. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azonban nem írja alá a megállapodást és kilépnek a sztrájkbizottságból.

A pénteki tárgyaláson megállapodott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a pedagógusok sztrájkbizottságában eddig részt vevő négy szakszervezet közül három tömörülés: a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, valamint az Oktatási Vezetők Szakszervezete.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kilép a pedagógusok sztrájkbizottságából és önálló sztrájkbizottság létrehozását kezdeményezi - jelentette be a tömörülés elnöke péntek este Budapesten, jelezve: ha nem sikerül megegyezniük, február második felére meghirdetik a sztrájkot.

Mendrey László a több mint háromórás tárgyalás után tartott külön sajtótájékoztatóján azt mondta: az a megállapodástervezet, amely a múlt hét második felében került eléjük, nem aláírható, és a sztrájkbizottság eredeti követeléseiből semmi sem teljesült. Szerinte ezt Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke is elismerte.

Kiemelte: semmi nem történt a bértábla 20 százalékos emelése ügyében, hasonlóan nem látnak előrelépést az államosítás kérdésében, és nem történtek konkrét lépések az életpályamodell átalakítására, a munkateher növelésével együtt járó béremeléssel kapcsolatban. A megállapodás csupán azt tartalmazza utóbbi kapcsán, hogy törekszik a kormány e kettő együttes életbe léptetésére. Ez azonban nem elfogadható - szögezte le az érdekvédő.

A PDSZ elnöke elmondta: azt tapasztalták, hogy a pénteki fordulón a múlt hetihez képest a dokumentum tovább gyengült, nehezebbé teszi a pedagógusok bármilyen szintű érdekérvényesítését.

Mendrey László hozzátette: nem látják azokat a garanciákat sem, amelyek a "gyengített dokumentum" megvalósítását lehetővé tennék. Kormányhatározatot ígérnek garanciaként, azonban szerinte ez most nem elég. Megjegyezte: elég, ha az államilag támogatott felsőoktatási férőhelyekre gondolnak, három nap alatt öt egymásnak ellentmondó határozat született.

Kiemelte, személyes garanciákat kell vállalni, de ezt a kormányzat részéről eddig senki nem tette meg. Az érdekvédő jelezte: a sztrájkbizottságot kezdeményező levelüket a legkésőbb jövő hétfőn eljuttatják a kormányfőnek, és figyelni fognak a határidők pontos betartására. Ha minden határidőt betartanak, és nincs megegyezés, akkor február második felére meghirdetik a sztrájkot - közölte.

Arról, hogy hányan vehetnek részt egy esetleges munkabeszüntetésben, azt mondta: a sztrájkot nem a szakszervezetek tagjainak hirdetik meg, hanem a pedagógusok, a közoktatásban dolgozók számára. Kitért arra, tudnak arról, hogy "sokan elkeseredettek", és szakszervezeti tagságtól függetlenül támogatják ezt a gondolatot.

Mendrey László elismerte, azzal, hogy a PDSZ ezzel egyedül maradt, nehezebb helyzetbe kerül, de szerinte ezt uralni tudják majd.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk

Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában

A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk