Egy munkás halála miatt felfüggesztett fogházra ítéltek egy ügyvezetőt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA munkás valószínűleg munkavédelmi oktatáson sem vett részt.
Egy év fogházbüntetésre ítélte - végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztve - jogerősen a Berettyóújfalui Járásbíróság halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt azt a vádlottat, aki egy építkezésnél elmulasztotta a munkabiztonsági intézkedéseket, és emiatt egy ember meghalt - közölte a Debreceni Törvényszék pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint a vádlott egy cég ügyvezetőjeként egy berettyóújfalui társasház építésének kivitelező vállalkozója és felelős műszaki vezetője volt, míg a sértett alkalmi munkavállalóként, betanított kőműves munkakörben dolgozott a vádlott cégénél. A sértett 2019. július 17-én a munkavégzés során hozzáért a vízmértékkel egy épülő társasház előtt futó villanyvezetékhez, amelynek következtében pillanatszerű áramütést szenvedett. A segédmunkás az áramütés hatására elvesztette egyensúlyát, majd körülbelül 6 méter magasságból a járdára zuhant. Életveszélyes fejsérüléseket szenvedett, egyéb sérülések mellett. A fejsérülések miatt kialakult traumás sokk következtében a betanított kőműves 2019. július 21-én elhunyt - írták.
A bíró az indoklásában elmondta: a baleset elsődleges oka az volt, hogy az utcai vezeték túl közel volt a munkaterülethez, ami miatt a sértett áramütéses balesetet szenvedett. Az egyéni vagy kollektív védőeszközök használata esetén a segédmunkás nem zuhant volna le, így az ebből eredő sérülések elkerülhetők lettek volna - tették hozzá. A munkabiztonsági és munkavédelmi szabályok betartása és azok betartatásának ellenőrzése a vádlott, mint munkáltató, és mint felelős műszaki vezető kötelezettsége volt. A sértett egyébként munkavédelmi oktatáson dokumentummal igazolható módon nem vett részt - áll a közleményben.
MTI
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?