kapubanner for mobile

Egy nap és kezdődik az új tanév

Vasárnap lezajlott a nemzeti tanévnyitó, melyen Balog Zoltán, emberi erőforrás miniszter az iskola felelősségét hangsúlyozta, amely szavai szerint kölcsön kapja a szülőktől a gyermeket. 1 millió 200 ezer gyermek kezdi meg kedden a tanévet.

Balog Zoltán a hejőkeresztúri IV. Béla Általános Iskolában rendezett ünnepségen párbeszédet hirdetett a szülőkkel az iskoláért, azért, hogy milyen legyen, hogyan változzék a magyar iskolarendszer.

Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár elmondta, hogy kedden 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás diák kezdi meg a 2015/2016-os tanévet, százezren közülük először lépik át az iskola kapuit. A tanév 181 napos lesz.

A tanév elindulása kapcsán az Együtt - a Korszakváltók Pártja kifejtette azt az álláspontját, hogy nemzeti konszenzust kellene kialakítani az oktatás hosszú távú céljairól, és csak azt követően lenne szabad rendszerszintű változtatásokat hozni. Szabó Szabolcs a párt független országgyűlési képviselője szerint a 9 osztályos általános iskola lehet jó megoldás, de még nincs kidolgozva. Kitért azokra a feladatokra, amelyekben szerinte van még tennivaló: a pedagógusok óraterhelésének és a diákok tananyagának csökkentésére, az igazgatók döntési jogköreinek visszaállítására, valamint az azonnali forrásnövelés kérdésére.

Az MSZP kész támogatni a kilencosztályos általános iskola bevezetését abban az esetben, ha az a hagyományos alsó tagozatos képzés meghosszabbításával jár.

Felnőttképzés, szakképzés

Varga Mihály az országos szakképzési és felnőttképzési tanévnyitón hangsúlyozta: a világ technológiai élvonalába tartozó nagyvállalatok már az országban vannak, a versenyképesség növelésének ugyanakkor gátat szab a modern termelésbe bevonható szakképzett munkavállalók hiánya.

"Az elmúlt hetekben 303 köznevelési intézményt vettünk át, amelyeket 44 szakképzési centrumba szerveztünk, az átalakítás 200 ezer tanulót és 25 ezer pedagógust érintett" - idézte fel a miniszter. Hozzáfűzte, reményeik szerint a centrumok önállósága lehetővé teszi a gazdaság igényeire való gyorsabb reagálást.

Kitért arra is, hogy a 400 ezer magyarországi álláskereső fele szakképzetlen, azt azonban kedvezőnek nevezte, hogy a népesedési folyamatok miatt csökkenő tanuló létszám ellenére az idei tanévben 52 735 tanuló nyert felvételt a szakképzési intézményekbe.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy az állam támogatja a második szakképesítés megszerzését is, 25 évre emelkedik a nappali rendszerű iskolai oktatásban való részvétel felső korhatára, bővülnek a felsőoktatási lehetőségek. A felnőttoktatásban is lehetővé válik a tanulószerződések megkötése a duális képzés támogatása érdekében, bevezetik a gazdasági kamarai garanciavállalást a gazdálkodóknál folyó gyakorlati képzés elsődlegességének megerősítés érdekében, és visszaállítják a gyakorlati oktatásvezető munkakört - fűzte hozzá.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felmérés: ezért hagyják el sokan a magyar egészségügyet

A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk

Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket

Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk

Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen

A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk