kapubanner for mobile

Egyedülálló csapatépítés megváltozott munkaképességű dolgozóknak

Rendhagyó csapatépítést szervezett megváltozott munkaképességű dolgozóinak a védett munkahelyként működő ERFO Nonprofit Kft. Budapesten. A rendezvény mind a résztvevők számát, mind pedig módszerét tekintve egyedülálló volt - írja a portálunkhoz eljuttatott sajtóközlemény.

Az EU-pályázati forrásból megvalósított csapatépítés a Momentán Társulat zenés, improvizációra épülő, interaktív előadásán alapult.

A módszer sikeresnek bizonyult a megváltozott munkaképességű munkavállalók közösségében, hiszen olyan munkatársakat is sikerült bevonni, megmozgatni, akik korábban nem szívesen vettek részt a hagyományos tréningfeladatokon.

Az ERFO Nonprofit Kft.-nél jellemzően régóta, védett, megszokott környezetben dolgoznak a munkavállalók, számukra tehát különösen fontos, hogy alkalmat adjunk a közös kikapcsolódásra, az egymás közötti kapcsolatok fejlesztésére - erre Kovács Gábor, a kft. ügyvezetője hívta fel a figyelmet a rendezvényen.

Kovács Gábor ügyvezető
Elmondta azt is, hogy a mai, száz fő részvételével megrendezett megmozgató, motiváló alkalom egy kompetenciafejlesztési folyamat kezdete is.

A TÁMOP program keretében elnyert forrásból ugyanis olyan képzéseket szerveznek az év folyamán 900 megváltozott munkaképességű munkavállalónak, amellyel a magasabb minőségű, szaktudást igénylő feladatok elvégzésére is felkészítik őket. Így elsősorban a
ERFO munkavállalók
cégen belüli továbblépésre ösztönzik őket, de a megszerzett tudás biztonságos utat jelent a nyílt munkaerőpiac felé is.

A csapatépítés folytatódik, a Momentán Társulat a cég pécsi és szegedi telephelyén dolgozóknak is tart majd előadást, közös játékot a következő hónapban. Így közel 400 megváltozott munkaképességű dolgozó vesz részt a programon, amely így országosan is egyedülálló, speciális közösségfejlesztésnek tekinthető.

Momentán Társulat
A csapatépítő rendezvény a TÁMOP-5.3.8-11/A1-2012-0001 "Rehabilitáció, Érték, Változás (RÉV) - Megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci helyzetének elősegítése érdekében történő rendszerszintű képzési és szolgáltatásfejlesztési modellprogram" keretében valósul meg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek