kapubanner for mobile

Egyezség nincs, de kiszervezés lesz a MÁV-nál

Továbbra sincs egyezség a MÁV és a VDSZSZ között. A vasutas szakszervezet az eddigi sztrájkköveteléseken túl még azt kéri, hogy ne legyen létszámleépítés a társaságnál. Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humán erőforrás igazgatója elmondta, hogy az ingatlankezelő kft.-nél 134 főt érinthet egy esetleges tevékenység-kihelyezés.

images

A tárgyalást a munkaügyi vita rendezéséről szeptember 15-én folytatják.

A VDSZSZ eredeti követelése 10 százalékos többlet béremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt, illetve az idén ne kerüljön sor létszámleépítésre munkáltatói érdek miatt.

Az egyeztetésen Bárány Balázs, a VDSZSZ alelnöke elmondta, a szakszervezet tudomása szerint a MÁV különböző társaságainál jelentős létszámleépítésre kerülhet sor tevékenység kiszervezés miatt, ezért ragaszkodnak a legutóbb megfogalmazott követelésükhöz is.

Bárány Balázs hangsúlyozta, hogy az eddigi tapasztalatuk szerint a MÁV-nál a kiszervezett tevékenység nem hozta meg a várt gazdasági eredményt, az áthelyezett munkavállalók előbb-utóbb munkanélkülivé vagy feketén foglalkoztatottá váltak, mert a vállalkozó az olcsóbb megoldást kereste.

Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója, a munkáltatói tárgyalódelegáció vezetője elmondta, hogy az ingatlankezelő kft.-nél beazonosíthatóan 134 főt érinthet egy esetleges tevékenység-kihelyezés. Zsoldos Marianna közölte, vállalják, hogy ezeknél a dolgozóknál egyenként is megvizsgálják a továbbfoglalkoztatás, illetve az elhelyezkedés segítésének lehetőségét.

A tárgyaló felek nem tudtak megegyezni a további követelésekben sem.
Zsoldos Marianna elmondta, hogy a munkáltatónak nincs lehetősége a bérkifizetésekkel összefüggő szakszervezeti követelések teljesítésére sem.
Bárány Balázs felhívta a munkáltató figyelmét, ha nem sikerül egyezségre jutni, bármikor folytatódhat a február elsején megkezdett határozatlan idejű gördülő vasutassztrájk.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek