Egyforma szabadságot kapnak az anyák és az apák a gyerek születése után
Az új finn kormány bejelentette, hogy minden szülőnek ugyanolyan hosszúságú szabadságot biztosít gyermeke születése után. Azt szeretnék motiválni, hogy az apák is több időt töltsenek a gyerekeikkel.
Összesen 14 hónap fizetett szabadságot kapnak a szülők a gyermekük után, ami fejenként 164 napot jelent. Ezzel Finnország a szülők jóllétét és a nemi egyenlőséget kívánja elősegíteni, írja a BBC.
A családtámogatások reformjának célja, hogy kezdettől erősítse a szülők kapcsolatát.
Finnországban a szülési szabadság jelenleg az anyák számára 4.2 hónap, míg az apák 2.2 hónapot vehetnek ki, a gyerek 2 éves koráig. Azonban átlagosan mindössze négyből egy férfi veszi igénybe ezt az időt.
Európa északi országai élen járnak az apáknak biztosított szülői szabadság terén, amely csak nekik jár, és nem adható át az anyáknak. Az EU is ebbe az irányba tett lépéseket, hiszen 2019-ben kiadtak egy ajánlást, amely azt javasolja a tagországoknak, hogy adjanak mindkét szülőnek legalább 4 hónap szabadságot, amiből kettő nem átruházható.
BBC

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?