Egymilliós kártérítést követelnek a Vértes Volán sofőrei
A Komárom-Esztergom megyei Vértes Volán Zrt. buszvezetői kártérítési pert indítanak a közlekedési vállalat ellen. A sofőrök azt állítják, hamis elszámolásra kényszerítik őket az államilag támogatott jegyeknél, teljesíthetetlenek az üzemanyag fogyasztás normái, és szabálytalanul fizetik ki a munkával töltött időt.
"Eddig közel 100 sofőr írta alá a per alapját jelentő tényvázlatot és az ügyvédi meghatalmazást. A buszvezetők az őket ért sérelmekért fejenként mintegy egymillió forintos kártérítést követelnek a Vértes Volántól" - mondta el Dankó Zoltán ügyvéd.
A sajtó korábban hírül adta, hogy csalás bűntette miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozás kezdődött a vállalatnál, mert a Vértes Volán a hatóságok gyanúja szerint jogtalanul igényelte vissza az államtól a tanuló- és nyugdíjasbérletek után járó árkiegészítést.
A sofőröket képviselő ügyvéd emlékeztetett arra, hogy egyik ügyfele a hatóságok előtt tett vallomásában feltárta, tíz év alatt több százszor kellett átírnia a menetleveleket, melyeken csak papíron eladott, 90 százalékos kedvezménnyel értékesített jegyeket tüntettek fel, hogy a támogatást a Volán az államtól elkérhesse. A sofőrök jogi képviselője az MTI-nek elmondta, ezután legalább harminc buszvezető számolt be arról, hogy a vezetőség utasításra általános gyakorlat volt a menetlevelek hasonló meghamisítása.
A Vértes Volán vezérigazgatója az MTI kérdésére elmondta, jelenleg az ügyészségen találhatók a szabadáras személyszállítási üzletág 2003-2006 közötti menetlevelei és egyéb dokumentációi. Horváth István hozzátette, az eljárás megindulásával egy időben szigorították a különjárati feladatok dokumentációját.
Több gépkocsivezető levélben fordult a vállalat vezérigazgatójához, melyben kérték, hogy azt a középvezetőt, aki az üzemanyag-fogyasztás ellenőrzésével foglalkozik, távolítsák el a posztjáról, mert akkor is túlfogyasztást irat alá velük, amikor megtakarítanak az üzemanyagból.
Horváth István elmondta, az érintett vezető tevékenységét objektív vizsgálattal értékelik, és levonják a szükséges következtetéseket. A Volánnak nincs tudomása arról, hogy bárkit is köteleztek volna hamis túlfogyasztási jegyzőkönyv aláírására. A pontos elszámolás érdekében húsz járműben folyamatos GPRS-kapcsolattal rendelkező, az üzemanyagszintet állandóan mérő berendezés van, és a pontosabb elszámolás érdekében az idén még további buszokat is felszerelnek a műszerrel.
A sofőrök kifogásolták továbbá, hogy munkaidejük egy részét a bérben csak hatvan százalékon fizetik ki, és olyan helyen kell órákig várakozniuk, ahol nincs pihenőszoba. A vezérigazgató rámutatott, hogy az autóbuszvezetők jelenléti ideje több elemből tevődik össze, és tartalmaz nem munkaidőnek minősülő részt is, melyet a kollektív szerződésben rögzítettek szerint díjaz a társaság. Jelenleg dolgoznak a holtidők minimálisra csökkentésén, ehhez azonban csak 2009-re lesz meg a szükséges informatikai háttér.
A Vértes Volánnak 900 munkavállalója van, közülük 540 gépkocsivezető. A társaság 2006-ban 7,5 milliárdos forgalom mellett 45 millió forintos nyereséget ért el, ebből 44 millió ingatlanértékesítésből származott. A napokban vettek át elismerést az önkormányzattól, mivel 2007-ben szerepeltek Tatabánya tíz legnagyobb adófizetői között.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?