kapubanner for mobile

Kirúgták, mert felemelt egy zsák krumplit – milliós kártérítés lett a vége

A 36 éve ugyanannál a cégnél dolgozó brit férfit azért rúgták ki, mert betegszabadsága alatt a munkáltatója szerint fizikai munkát végzett egy farmon. A bíróság kimondta: a cég orvosi bizonyíték nélkül, téves feltételezések alapján döntött, ezért fogyatékosság miatti diszkrimináció történt. A dolgozó végül 329 ezer fontos kártérítést kapott (kb. 135–145 millió forint).

images

Kirúgták, mert felemelt egy zsák krumplit – milliós kártérítés lett a vége

Több mint 329 ezer fontos, vagyis mintegy 140 millió forintos kártérítést ítéltek meg annak a brit férfinak, akit munkáltatója betegszabadsága alatt végzett állítólagos fizikai munka miatt bocsátott el. A bíróság szerint a cég fogyatékosság miatti diszkriminációt követett el.

Évtizedekig dolgozott ugyanannál a cégnél

Az 59 éves Alan Jones 1983-ban kezdett dolgozni a Pilkington UK üveggyártó vállalatnál gyakornokként, később csapatvezető lett. A férfi az 1980-as években daganatos betegségen esett át, a kezelések következtében pedig sugárzás okozta neuropátia alakult ki nála, ami súlyos izomvesztést okozott a vállában. Emellett depresszióval is küzdött.

Egészségi állapota miatt hosszabb betegállományba került, munkáltatója azonban gyanakodni kezdett rá.

Megfigyelték a betegszabadságon lévő dolgozót

A cég megfigyelést indított, miután olyan információkat kaptak, hogy Jones munkáscsizmában jelent meg, és fizikai munkát végezhetett. A felvételeken az látszott, hogy egy ismerősének segített egy farmon: rövid időre megemelt egy kisebb krumpliszsákot, illetve egy slagot adott arrébb.

A Pilkington ezt úgy értékelte, hogy a férfi másnak dolgozik, illetve olyan fizikai tevékenységet végez, amely nincs összhangban a betegállományával. A vállalat végül 2019-ben súlyos kötelezettségszegésre hivatkozva elbocsátotta.

A bíróság szerint diszkrimináció történt

Alan Jones szakszervezeti támogatással indított pert munkáltatója ellen. Az ügyben eljáró brit munkaügyi bíróság megállapította, hogy a cég megfelelő orvosi szakvélemény nélkül hozott döntést, és téves feltételezések alapján járt el.

A bíróság szerint a munkáltató fogyatékosságból fakadó diszkriminációt követett el, mivel Jones egészségi állapotát és korlátait nem vizsgálta megfelelően.

A Pilkington fellebbezett az ítélet ellen, de a munkaügyi fellebbviteli bíróság 2023-ban helybenhagyta az első döntést.

Közel 140 millió forintos kártérítést kapott

A jogi eljárás végén a bíróság több mint 329 ezer fontos kártérítést ítélt meg a férfinak, amely jelenlegi árfolyamon nagyjából 140 millió forintnak felel meg.

Jones az ítélet után úgy fogalmazott: rendkívül megterhelő volt számára a hat éven át tartó jogi harc, és úgy érezte, hogy a cég nem támogatni próbálta, hanem gyanúsítottként kezelte.

Az ügyet több brit munkajogi szakértő is fontos precedensként említi, mert rávilágít arra, milyen kockázatot jelenthet, ha egy munkáltató orvosi bizonyítékok helyett feltételezésekre és megfigyelésekre alapozza döntéseit a betegállományban lévő dolgozókkal kapcsolatban.

Kártérítést ítéltek meg egy ADHD-s munkavállalónak: felettesei kétségbe vonták a diagnózisát

- olvassa el korábbi cikkünket! 

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek