kapubanner for mobile

Egyre több vállalat megy csődbe ebben a szomszédos országunkban

A friss kimutatás a nyugati szomszédunkban az idén egész évre 7 ezer csődkérelemmel számol.

Az év első felében tovább nőtt a csődjelentések száma Ausztriában, több mint felével csökkent azonban a hiteltartozások összege, elsősorban a nagyvállalati csődök jelentősen alacsonyabb számának köszönhetően a hitelezők KSV1870 érdekvédelmi szervezetének kedden publikált jelentése szerint.

A KSV1870 kimutatása szerint az idén eddig 3500 vállalkozás jelentett csődöt, 6,1 százalékkal több mint 2024 azonos időszakában. Az összes csőd több mint a felét a kereskedelem, az építőipar és a vendéglátás/szálláshely-szolgáltatás ágazatból jelentették.

A csődök következtében jelentkező tartozások összege viszont több mint a felével, 57 százalékkal 4,8 milliárd euróra csökkent, ami a nagy, 500 millió eurót meghaladó adóssággal járó csődök számának jelentős csökkenésére vezethető vissza.

Az idén bejelentett csődök az egy évvel korábbinál 20,5 százalékkal kevesebb, 10,5 ezer munkavállalót érintettek, de csökkent az érintett hitelezők száma is, 23,4 százalékkal 20 ezerre.

A KSV1870 az egész évre 7 ezer csődkérelemmel számol Ausztriában.

A képviseleti szervezet még áprilisban publikált hangulati felmérése alapján az osztrák vállalatok mindössze 43 százaléka elégedett a jelenlegi helyzetével, és csupán minden ötödik cég számít üzleti helyzetének javulásra az év folyamán.

"A nemzetközi válság idején alig tudják stabilizálni a működésüket a vállalatok, ami elkerülhetetlenül a csődök magas számához vezet. Ausztriában legutóbb 2005-ben tapasztaltunk a jelenlegihez mérhető csődarányt és a jelek szerint ez a helyzet még egy ideig velünk is marad" - mondta Karl-Heinz Götze, a KSV1870 Hol­ding AG vezetője.

 

MTI

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk