Együtt lépnek a V4-ek az osztrák családtámogatás csökkentése ellen
A visegrádi négyek és több ország közösen lép fel az Ausztriában külföldi munkavállalóknak fizetett családtámogatások csökkentése ellen, az ügyben az Európai Bizottsághoz fordultak.
Minderről az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt. Novák Katalin, aki Pozsonyban részt vett egy V4-es miniszteri találkozón emlékeztetett arra: Ausztria a közelmúltban a családtámogatások indexálásáról döntött. Ennek értelmében jövő év január 1-jétől az Ausztriában dolgozó külföldiek számára, akiknek gyermeke a munkavállaló hazájában él, a családtámogatási ellátásokat - elsősorban a családi pótlékot - az eddigiekhez képest alacsonyabb összegben határozná meg. Az eddigi összegnek valamivel több mint a felét kapják a családok módosított jogszabály szerint.
Hangsúlyozta: ez csaknem 40 ezer gyermeket érint Magyarországon. Sokan ingáznak Magyarország és Ausztria között, kint élnek és dolgoznak, jövedelmük után ugyanúgy részt vesznek a közteherviselésben, mint bármely osztrák munkavállaló. Az új jogszabály mégis különbséget tesz az Európai Unió állampolgárai között, hátrányos helyzetbe hozva ezzel a munkavállalók egyes csoportjait.
Az államtitkár azt mondta: az EU-csatlakozással szabaddá vált a munkavállalók mozgása, ezzel a külföldön dolgozó és ott járulékot fizető magyarok jogosultak az ottani családtámogatásokra. Novák Katalin úgy folytatta: meggyőződésük szerint ez az osztrák döntés alapvető európai uniós elveket sért, ezért fordulnak az Európai Bizottsághoz az ügyben. A visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) felszólították Marianne Thyssen foglalkoztatásért és szociális ügyekért felelős uniós biztost, hogy azonnali és határozott lépéseket tegyen.
Az Európai Bizottság a "szerződések őreként" felléphet az osztrák szabályozással szemben és akár az unió bíróságához is fordulhat. Ráadásul - tette hozzá - nem csak a V4-ek fogtak össze a kezdeményezésben, hanem Bulgária, Szlovénia és Litvánia is aláírta a közös nyilatkozatot. Várható, hogy kezdeményezéshez szélesebb körben is csatlakoznak, mert jogi következmények nélkül elképzelhető, hogy az osztrák példát más tagállam is követendőnek tartaná.
MTI

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon