Elbliccelték a szombati munkanapot Budapest polgármesterei

Az átlagembernek munkanap volt augusztus 24-e. A többségnek ezen az álmatag szombaton is az irodában kellett küzdenie a túlélésért. De vajon mi a helyzet a polgármesterekkel, nekik is munkanap volt szombaton? Érdekes tapasztalatok következnek.

László Tamás (Fidesz-KDNP), a 15. kerület vezetője volt az egyetlen, akit az irodájában el tudtunk érni. Kérdésünkre, hogy miért ment ma be a hivatalba, azt mondta, "mert sok a dolog". Arról, hogy társainak többsége lazít ezen a napon - a jellemző ugyanis az, hogy a városvezetők inkább szabadságra mentek ma -, nem kívánt véleményt mondani.

László Tamáson kívül - munkatársai állítása szerint - dolgozott még az újpesti kerületvezető, Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP). Telefonon viszont nem tudtunk beszélni vele, mert csak az e-mailjeit olvassa. Szintén bement a hivatalba a ferencvárosi Bácskai János (Fidesz-KDNP). Ő hívásunkkor épp tárgyalt.

Felvette a munkát ma a kőbányai polgármester, Kovács Róbert (Fidesz-KDNP) is, de telefonon őt sem értük el. Kollégái azt mondták, inkább hétfőn hívjuk, mert most épp "az irodáját takarítja". Ugyancsak dolgozik Tóth József (MSZP), de ő délután kezdi a munkát, Papcsák Ferenc, Zugló vezetője pedig bár dolgozik, de telefonon ő sem elérhető, mert vidéken van. Kovács Péter, XVI. kerületi polgármester szintén dolgozott ma, de ő már délben elment. Ennyi legény volt szombaton a gáton, és akkor jöjjön a teljes lista, a magyarázatokkal:

I. kerület

Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

A polgármester szabadságon van. Az ügyfélszolgálat 1 óráig volt nyitva, addig mindenki dolgozott a hivatalban.

Hétfői ügyfélfogadás egyébként: 14.00-18.00

II. kerület

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Nem vette fel senki a telefont. Hívtuk a titkárnőjét, ő se. Állítólag délig dolgoztak, de ebben az időszakban sem sikerült elérnünk.

Hétfői ügyfélfogadás egyébként: 13.30.-18.00

III. kerület

Bús Balázs (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

A polgármester szabadságon van.

IV. kerület

Wintermantel Zsolt (Fidesz-KDNP)

E-mailben elérhető.

Ma nincs bent, de az e-mailjeit olvassa.

V. kerület

Rogán Antal (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Többször hívtuk az önkormányzatot, de már a központi számot se vették fel.

Hétfői ügyfélfogadás egyébként: 13.30-18.00

VI. kerület, Terézváros

Hassay Zsófia (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Munkaszüneti nap van náluk, legközelebb hétfőn lesznek.

VII. kerület

Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Hétfőig igazgatási szünet van náluk, senki nincs bent.

VIII. kerület

Kocsis Máté (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Senki sincs bent, ezt a napot már két pénteken ledolgozták.

IX. kerület

Bácskai János (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető, tárgyal.

A titkársága szerint dolgozik ma a polgármester, de kapcsolni nem tudták, mert hívásunkkor tárgyalt.

X. kerület

Kovács Róbert (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető, takarítja az irodáját.

Javasolták, keressük hétfőn.

XI. kerület

Hoffmann Tamás (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Már a központi számon sem vették fel. Többszöri hívásunkra sem.

Hétfői ügyfélfogadás egyébként: 13.00-16.00

XII. kerület

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Nincs ma bent, nem is látták még bejönni, de lehet, hogy dolgozik. Azért inkább hétfőn telefonáljunk újra.

XIII. kerület

Tóth józsef (MSZP)

Nem elérhető, de később jön.

Nincs szabadságon a polgármester, de még nincs bent.

XIV. kerület

Papcsák Ferenc

Nem elérhető, vidéken van.

Vidéken van a polgármester, nem szabadságon. Legközelebb szerdán tudjuk elérni a hétfő-keddi parlamenti ülés miatt.

XV. kerület

László Tamás (Fidesz-KDNP)

Elérhető!!!

Már fél hét óta bent van, mert sok a dolog.

XVI. kerület

Kovács Péter (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető, mert már elment.

A polgármester ma nem volt szabadságon, bement a hivatalba, de 12.45-kor már nem volt bent. A többieknek fél kettőig volt munkavégzés.

Hétfői ügyfélfogadás egyébként: 8.00-18.00

XVII. kerület

Riz Levente (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Nem tudni, miért. A hivatalban egyébként délig volt ügyfélfogadás.

Hétfői ügyfélfogadás: 08.00-18.00

XVIII. kerület

Ughy Attila (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Szabadságon van, hétfőn lehet hívni.

XIX. kerület

Gajda Péter (MSZP)

Nem elérhető.

Nem működik ma a hivatal.

XX. kerület

Szabados Ákos (MSZP)

Nem elérhető.

Többszöri hívásunkra sem reagáltak.

Hétfői ügyfélfogadás egyébként: 8.00-18.00

XXI. kerület

Németh Szilárd (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Nincs ma munka a hivatlban, de őt egyébként sem egyszerű elérni bent.

XXII. kerület

Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP)

Nem elérhető.

Technikai okok miatt nem működik ma a hivatal, mindenki szabadságon van.

XXIII. kerület

Geiger Ferenc (Civil Egyesület)

Nem elérhető.

Közigazgatási szünet van.


(A telefonhívásokat 11-13 óra között ejtettük meg. Szombaton egyébként az augusztus 19.-ei napot dolgozzuk le, ami egy hétfői nap volt. Azokat az önkormányzatokat, amelyek a hétfői napon 13.00 után nyitnak, 13.00 után is kerestük)
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Alulról a negyedik helyen áll a magyar minimálbér az EU-ban - mutatjuk a számokat

Van olyan ország az EU-n belül, ahol több mint négyszer magasabb minimálbérrel számolhatnak a dolgozók, mint más tagországokban. Teljes cikk

Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV február végén

A NAV ellenőrei számos helyszínen vizsgálják majd többek között az alkalmazottak bejelentését is. Teljes cikk

Kutatás: csak napi 2-3 órát tudnak koncentráltan dolgozni a munkavállalók, ez az oka

Egy friss kimutatás szerint egy átlagos munkavállaló évente kétszer annyi megbeszélésen vesz részt, mint két évvel ezelőtt, ami a koncentrált... Teljes cikk