kapubanner for mobile

Elbocsátások a Philips székesfehérvári gyárában

A Philips Kft. novemberben és decemberben több mint 30 dolgozónak mondott fel, mintegy 300 száz kölcsönzött dolgozó pedig nem kapott szerződéshosszabbítást a székesfehérvári gyárban - közölte a társaságnál működő VIDEO Szakszervezet.

images

A közlemény szerint a szakszervezet nem tartja indokoltnak, és nem tudja elfogadni az elbocsátásokat. A szakszervezet közölte: minden általa teljesíthető jogi és emberi segítséget megad az elküldött tagjainak. Az érdekvédők szerint valószínűsíthető, hogy az elbocsátások 2010 januárjától folytatódnak.

Blazsevácz Péter, a Philips kelet-közép és dél-európai kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, korlátozott létszámcsökkentésről van szó, mivel strukturális változások voltak a gyárban. Így például átalakult a termékszerkezet.

A bérelt állományról elmondta, változásának szezonális okai vannak. A harmadik és a negyedik negyedévben több munkásra van szükségük, mert ekkor felfut a termelés. Az év elején, első félében viszont sokkal kevesebb terméket állítanak elő, s ekkor nincs szükségük annyi bérelt dolgozóra. Ez azonban lényegében minden évben így van, s nemcsak 2009-re jellemző.
Egy korábbi közlés szerint a Philips a csúcsidőszakban több mint kétezer embernek ad munkát a gyárban.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek