kapubanner for mobile

Elbocsátotta a BKV a viccelődő buszsofőrt

Sorozatos szabálysértések miatt nem hosszabbította meg a vicces buszvezető munkaszerződését a BKV - közölte a közlekedési vállalat.

A közleményben emlékeztettek: áprilisban nagy vihart kavart annak a buszvezetőnek az ügye, aki a 105-ös buszon viccesen mondta a megállókat, ugyanakkor engedély nélkül, a BKV belső szabályait megsértve nyilatkozott az ATV-nek.

A sofőr rendszeresen viccekkel, dalokkal és hangfelvételekkel szórakoztatta az utasokat. Akkor a BKK vezetője a buszvezetőt védelmébe vette, kifejezte, hogy számít a munkájára és arra kérte a BKV-t, hogy hívja fel a járművezető figyelmét a szabályok betartására.

A BKV felelős forgalmi vezetői most azt a döntést hozták, hogy nem kívánják a sofőr szerződését meghosszabbítani, "mivel azt az esélyt és jelentős közfigyelmet, amit a legutóbbi szabálytalan munkavégzése után kapott, a legkevésbé sem arra használta fel, hogy ezt követően munkáját példamutatóan végezze és bármilyen pozitív ügy szolgálatába állítsa" - írták.

Ehelyett az érintett dolgozó szabálytalan munkavégzésével visszaélt a jelentős közfigyelemből és a közvélemény szimpátiájából eredő kivételes helyzetével - fűzték hozzá.

A BKV a munkavállaló szabálysértéseiről azt közölte, hogy egyszer engedély nélkül elhagyta a szolgálati helyét, miközben épp a rádióban nyilatkozott, késett és két ellenőrzés alapján gyorsabban hajtott a megengedettnél.

"Ha a BKV ilyen előzmények után meghosszabbította volna a járművezető munkaszerződését, azzal nem csak veszélyes precedenst teremtett és a szabályszegés pártjára állt volna, hanem a tisztességgel és a szabályokat betartva dolgozó járművezetők felé is azt üzente volna: eltérő szabályok vonatkoznak a különböző munkatársainkra" - hangsúlyozták.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek