Elindult a NAV karácsonyi ellenőrzéssorozata - ezt figyelik majd a revizorok
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAkár kétmillió forintos mulasztási bírságot is kaphat, aki nem jelenti be alkalmazottját.
Megkezdődött a karácsonyi ellenőrzéssorozat, amely az év végéig tart - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel. A közlemény alapján az adventi vásárokon, a piacokon, a fenyőfa-árusítóhelyeken, a nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve a vendéglátóknál és az ünnepi szolgáltatások nyújtóinál a revizorok kiemelten vizsgálják az adókötelezettségek teljesítését.
Főként a számla- és nyugtaadást, az áruk eredetét, a foglalkoztatás szabályszerűségét ellenőrzik - tették hozzá.
Úgy fogalmaztak, hogy sokat kockáztat az a vállalkozás, amelyik nem tartja be a szabályokat, ha valaki bevételét eltitkolva nem ad nyugtát vagy nem jelenti be alkalmazottját, a hivatal akár kétmillió forintos mulasztási bírságot is kiszabhat.
Lényegesnek nevezték, hogy a bírság mértéke ugyanennyi lehet abban az esetben is, ha egy-egy napra segíti valaki - úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás keretében - a kereskedő vagy a vendéglátó munkáját, ilyenkor fontos, hogy nem valamikor a munkanap folyamán, hanem még a munkavégzés megkezdése előtt kell megtenni a bejelentést.
Arról, hogy szabályszerűen bejelentették-e, a munkavállaló maga is meggyőződhet: a NAV-Mobil applikációban a foglalkoztatási adatok egy-két kattintással ellenőrizhetők - jelezték.
Az a vállalkozó, akinél igazolatlan eredetű árut találnak az ellenőrök, az áru forgalmi értékének 40 százalékáig terjedő bírságra számíthat.
Ennél a típusú jogsértésnél van bírságminimum is: a magánszemélyek, egyéni vállalkozók esetében legalább 200 ezer forint, cégeknél pedig legalább félmillió forint - írták.
A revizorok mellett a hivatal végrehajtási szakemberei is részt vesznek a karácsonyi akcióban: súlyos jogsértés esetén, és ha a várható mulasztási bírság összegének megfizetése a NAV rendelkezésére álló adatok alapján kétséges, ideiglenes biztosítási intézkedés keretében a hivatal - a költségvetést megillető bevétel biztosítása érdekében - akár az árukészletet is lefoglalhatja - közölték.
A közlemény szerint érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?