kapubanner for mobile

Elindult a tavaszi Bringázz a munkába! kampány

Az egyéni kerékpározók mellett ezúttal a vállalatokat is megcélozza a Magyar Kerékpárosklub által a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) együttműködésben meghirdetett tavaszi Bringázz a munkába! (Bam!) kampány, amelyet szerda reggel indított el Budapesten Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár.

A kerékpározás hasznosságát több oldalról is meg lehet közelíteni: egyrészt csökkenti az utak zsúfoltságát, másfelől környezetbarátabb közlekedési mód, hiszen nincsen károsanyag-kibocsátás - mondta el az MTI-nek a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára, miután egy Bam! pólóba öltözött, mintegy százfős kerékpáros csapatot indított munkába pisztolylövéssel a Kossuth téren.

Völner Pál hangsúlyozta: a statisztikák szerint a kerékpáros közlekedés munkaadói oldalról is vonzó: ez a fajta testmozgás és életmód egyharmadával csökkenti a munkavállalók által betegállományban töltött időt.

Mint emlékeztetett, az NFM negyedik éve vesz részt az egyre népszerűbb Bam! kampányban. "A másik kezdeményezésünknél, a Kerékpárosbarát településnél is azt látjuk, hogy évről évre egyre aktívabban egyre több település vesz benne részt, például kerékpárutak és -tárolók létesítésével. Azt szeretnénk elérni, hogy ez a kör a munkáltatókra is egyre jobban kiterjedjen, és ők is támogassák a dolgozóiknak ezt a fajta közlekedését" - mondta Völner Pál.

Papp Kriszta projektkoordinátor elmondása szerint a Bam!-on való részvételhez regisztrálni kell a kezdeményezés honlapján (www.bam.hu), majd a kampány végéig, május 15-ig legalább nyolcszor kell betekerni a munkahelyre, és az alkalmakat bejegyezni a honlapon található közlekedési naplóba. A minimális nyolc utat teljesítők között értékes nyereményeket sorsolnak ki.

"A tavaszi kampány újdonsága, hogy eddig elsősorban az egyéneket szólítottuk meg, de most a vállalatokat is szeretnénk arra buzdítani, hogy megmutassák: ők is tesznek a bringás közlekedés elősegítéséért" - mondta a Magyar Kerékpárosklub munkatársa.

Ennek érdekében a Bam vállalati versenyt indított, amelyhez a honlapon külön felületet is létrehoztak: a munkaadók itt visszajelzést kaphatnak saját dolgozóiktól, és népszerűsíthetik magukat mint környezet- és kerékpárosbarát vállalatot.

A Bam-kampányhoz idén a MÁV-START Zrt. is kedvezményekkel és nyereményekkel csatlakozik: a vasúttársaság tájékoztatása szerint a www.bam.hu közlekedési naplójában a bringások bejelölhetik, ha útjuk során vonattal is utaztak. Azok között, akik legalább hét alkalommal teszik ezt, két személy részére szóló, kerékpárjegyet is tartalmazó, menettérti jegyet, valamint egy ajándékcsomagot sorsolnak ki.

A Bringázz a munkába! kampányt 2007 óta minden évben kétszer - tavasszal és ősszel - rendezi meg a kerékpárosklub. A regisztrált résztvevők száma éves összesítésben meghaladja a harmincezret.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek