Elmaradhat a járatritkítás a BKV-nál
Többségi szavazással, öt elutasító és négy támogató voks mellett elfogadásra alkalmatlannak nyilvánította csütörtökön a BKV felügyelőbizottsága a cég ez évi paraméterkönyvének, vagyis összmenetrendjének tervezetét - tudta meg az MTI a testület tagjaitól.
Tájékoztatásuk szerint a bizottság tagjai jórészt az anyag szakmai kidolgozatlanságát és azt kifogásolták, hogy az előterjesztés alapján kirajzolódó több mint kétmilliárd forintos teljesítménycsökkentés nincs megfelelően alátámasztva szakmailag.
A BKV vezetésének paraméterkönyv-tervezetét két napja a cég igazgatósága további egyeztetésre, illetve a fővárosi önkormányzat városüzemeltetési bizottságának tárgyalására alkalmasnak találta. A fővárosi szakbizottság jövő héten szerdán a BKV-nál kihelyezett ülésen véleményezi majd a paraméterkönyv-tervezetet. A javaslatot végül is Demszky Gábor főpolgármester hagyja majd jóvá, s írja alá a különböző vélemények ismeretében. A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén ugyanis nem kapott többséget az az ellenzéki javaslat, hogy a főpolgármestertől vegyék vissza ezt a hatáskört, és a közgyűlés hagyja jóvá a paraméterkönyvet.
A felügyelőbizottság várhatóan délután tárgyal a Fővárosi Közgyűlés által korábban elrendelt vizsgálatról, az AAM Kft.-vel kötött, öt évre szóló, 2,5 milliárd forintos tanácsadói szerződések szabályszerűségével összefüggő kérdésekről. A fővárosi ellenzék képviselői az elmúlt hetekben már többször kifogásolták a szerződések indokoltságát, összegét és a jogszerűségüket is.
Az Index internetes portál csütörtöki híre szerint a BKV belső vizsgálata súlyos, bűncselekmény elkövetésének gyanújára is okot adó visszásságokat tárt fel az AAM-mel kötött tanácsadói szerződések tételes vizsgálatakor.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?