Itt vannak a legnagyobb vezetési tanácsadó cégek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatVezetési tanácsadásból származó árbevételben továbbra is messze az IFUA Horváth & Partners vezeti a Budapest Business Journal toplistáját. A cég annyi pénzt hozott be 2023-ban, mint a második és a harmadik helyezett együtt. Az összképet árnyalja, hogy a Big 4-ként is aposztrofált tanácsadócégek nem adtak meg adatot erre vonatkozóan. Összeállítás a hazai vezetési tanácsadócégek piacáról.
A listát továbbra is a 170 tanácsadóval dolgozó IFUA Horváth & Partners Kft. vezeti. Az egy évvel korábbi 6,1 milliárd forintos árbevételét 6,5 milliárd forintra növelte, nyeresége pedig 528 millió forint volt.
A második helyen sincsen változás, stabilan őrzi pozícióját a Stratis, amely 2023-ban 3,1 milliárd forintot realizált menedzsment tanácsadásból. Ez azonban 600 millió forinttal kevesebb, mint a 2022-es teljesítménye.
Feljött a harmadik helyre az AAM, amely dinamikusan bővül. A cég 2021-ben 1,2 milliárd forintos teljes nettó árbevételt ért el. 2022-ben viszont majdnem duplázott és 2,28 milliárd forintos árbevétele, 2023-ban pedig 3,1 milliárd forint, csak 8 millió forinttal szorult a harmadik helyre. 60 tanácsadóval hozták össze ezt az eredményt.
Két cég - a negyedik és az ötödik helyezett - lépte még át az 1 milliárd forintos bevételi határt. A Clarity Consulting 1,53 milliárd forinttal zárt, ami 150 milliós mínusz 2022-höz képest. Míg az L&P Solutions szintén 1,51 milliárd forint tanácsadási bevételt ért el. A két cégnél 68 illetve 78 tanácsadó dolgozik.
A Via Pannonia bevétele 2023-ban 749 millió forintra csökkent az egy évvel korábbi 1,069 milliárd forinthoz képest.
Hetedik a bankoknak és telekom cégeknek dolgozó Vialto 630 millió forinttal. Az előző listán nem rangsorolt, de tekintélyes múlttal rendelkező Hammel & Hochreiter 605 millió forinttal a nyolcadik. Három hellyel visszacsúszva a kilencedik az ICG Integrated 557 millió forintos vezetési tanácsadásból származó bevétellel, ami 86 millióval kevesebb, mint az előző évben.
Ahogyan a korábbi években, a négy nagy könyvvizsgáló cég (PwC, EY, Deloitte, KPMG), nem adott meg ilyen adatot, így őket a BBJ listáinak készítői nem rangsorolták.
Korábbi cikkeinket a Budapest Business Journal iparági listáiról közvetítéstől outsourcingig itt találják meg egy helyen.
A legnagyobb vezetési tanácsadó cégek a vezetési tanácsadásból származó árbevétel alapján rangsorolva
A Budapest Business Journal iparági listái és összes kiadványa a http://www.bbj.hu/shop oldalon vásárolható meg. A cég nevére kattintva bővebb információhoz lehet jutni.
| Rangsor | Cég neve | Vezetési tanácsadásból származó nettó árbevétel 2023-ban (M Ft) | Teljes nettó árbevétel 2023-ban (M Ft) | Vezetési tanácsadásból származó nettó árbevétel 2024 első félévében (M Ft) |
|---|---|---|---|---|
| 1. | IFUA Horváth & Partners Kft. | 6 329 | 6 546 | |
| 2. | Stratis Vezetői és Informatikai Tanácsadó Kft. | 3 149 | 3 149 | |
| 3. | AAM Vezetői Informatikai Tanácsadó Zrt. | 3 141 | 3 141 | 1 213 |
| 4. | Clarity Consulting Kft. | 1 536 | 1 536 | 717 |
| 5. | L&P Solutions Kft. | 1 511 | 2 125 | 636 |
| 6. | Via Pannonia Kft. | 749 | 1 347 | 390 |
| 7. | Vialto Consulting Kft. | 630 | 685 | 404 |
| 8. | Hammel & Hochreiter Business & Management Consulting Kft. | 605 | 605 | 234 |
| 9. | ICG Integrated Consulting Group Kft. | 557 | 557 | 216 |
| 10. | Consact Kft. | 387 | 421 | |
| 11. | Borealis Consulting International Kft. | 263 | 263 | 62 |
| 12. | Borealis Catalyst Group Kft. | 104 | 145 | 36 |
| 13. | Kvalikon Kft. | 102 | 301 | 28 |
| 14. | 3rdGEN Zrt. | 93 | 93 | |
| 15. | Xellum Tanácsadó és Szolgáltató Kft. | 32 | 32 | 8 |
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

HR katasztrófa romkom jelmezben: a Munkahelyi románc