kapubanner for mobile

Elnőiesítenék az IT-szektort

A fiatal lányok érdeklődését is fel kell kelteni az infokommunikációs pályák iránt, különben további komoly problémákat okoz az iparágban tapasztalható szakemberhiány - tolmácsolja Viviane Reding, az IT-ágazatért felelős európai bizottsági tag szavait a Világgazdaság.

images

Viviane Reding tervei szerint a cégek bevonásával egy éven belül létrejöhet egy kódex a hagyományosan férfiterületnek számító informatika "elnőiesítésének" támogatására. A műszaki területen végzetteknek ugyanis csak alig egyötöde nő, arról nem is beszélve, hogy számos tagország felmérése azt mutatja, hogy ez a szám folyamatosan csökken.

Így fordulhat elő az, hogy az IT-cégek igazgatóságaiban is mindösszesen hat százalékkal képviseltetik magukat a nők - ami rendesen elmarad a női menedzserek összesített arányától. Európai átlagban a vállalati felsővezetőknek csaknem egyharmada nő, és ha kizárólag a legnagyobb méretű cégek igazgatótanácsait tekintjük, akkor is tíz százalék körül van ez az arány - számol be a Világgazdaság.
  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hangfelvétel buktathatott le egy HR vezetőt: a zaklatókat védő vállalati kultúráról beszélt

Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk

Munkaerőhiányra válasz? Több százezer bevándorló kaphat munkavállalási engedélyt

Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk

A vártnál jobban nőtt a munkanélküli segélykérelmek száma az Egyesült Államokban

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi... Teljes cikk