kapubanner for mobile

"Előbb vagy utóbb a munkaadóknak is elegük lesz"

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az átlagkeresettel és az alatti fizetéssel rendelkező munkavállalóknak jelentős nettó bérveszteséget okoz az adó- és járulékemelés, ezért a LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja a büdzsé tervezetét. Borsik János, az autonómok vezetője szerint előbb-utóbb a munkaadóknak is elegük lesz.

A LIGA hétfői közleményében hangsúlyozza: elutasítják a kormány 2012-es terveit, mert egyrészt választási programjában a kormány azt ígérte, nem lesz adóemelés, másrészt az egykulcsos adó bevezetése utáni keresetcsökkenés után újra olyan adószabályokat állapít meg, amelyek ismét "a szegényeken és az átlagembereken csattannak", míg a több százezret keresők fizetése tovább emelkedik.

A magyar munkavállalók megélhetési költségeinek növelése, bérük csökkentése nem elfogadható a LIGA Szakszervezetek számára, "mert tovább már nem bírják azok, akik eddig munkájuk után fizetett adóikkal fenntartották az államot, és mozgásban tartották a gazdaság amúgy is nehezen teljesítő motorját" - hangsúlyozza a szakszervezet.

"Inkább a kormánytól kellene megvédeni az országot"

A költségvetési sarokszámok ismeretében azt kell mondanom, hogy inkább a kormánytól kellene megvédeni az országot − mondta a Napi Gazdaságnak Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a pénteki kormányzati bejelentések kapcsán. Szerinte a kormány gyakorlatilag stagnáló gazdasággal számol, az intézkedésekkel pedig elismerik, hogy az eddigi gazdaságpolitika eredménytelen volt. Miből adódna akár csak 0,2 százalékos belső fogyasztásnövekedés is 2012-ben, amikor a legtöbb bejelentett lépés csökkenti a kereseteket és növeli a háztartások kiadásait. Már a kormány által 4,2 százalékosra tervezett infláció is rontja a keresetek vásárlóerejét, de Borsik szerint az áfaemelés miatt 5 százalék közelében lehet a valódi mértéke 2012-ben.

Korrekt és alapos hatástanulmány nélkül, vakon megy bele a kormány a költségvetés tervezésébe − állítja a szakszervezeti vezető. Szerinte ilyen gazdasági környezet, illetve növekedés mellett aligha bővül a foglalkoztatás, az pedig a vállalkozások ismeretének hiányára utal, ha a munkaadóktól várják, hogy ekkora jövedelemkiesést kompenzáljanak. Előbb-utóbb nekik is elegük lesz abból, hogy velük akarják megfizettetni az elhibázott adópolitikát − mondja Borsik.

Napi Gazdaság/MTI
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek