Emelik a béreket Szombathelyen
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA bérek emeléséről állapodott meg a LuK Savaria Kft. a vállalatnál működő két szakszervezettel - közölte a tengelykapcsolókat, gördülőcsapágyakat és más járműalkatrészeket gyártó cég.
A megállapodás értelmében a munkáltató 2016. június 1-jétől - bércsoportonként differenciált módon - a 2016. január 1-jétől biztosított 5 százalékon, illetve 7 százalékon felül további 4 százalék, illetve további 2 százalék alapbér-kiegészítést fizet - írták.
A vállalat vezetése által kiadott közlemény szerint a havi béres munkavállalók számára az átlagos 10 százalékos béremelésen felül további 2 százalék alapbér-kiegészítést fizet a cég. A felek megállapodtak abban is, hogy a munkáltató a 2016. május havi bér kifizetésével egyidejűleg - bércsoportonként differenciált módon - 30 ezer forint, illetve 15 ezer forint egy összegű kifizetést teljesít.
A két szakszervezet még áprilisban közösen kezdeményezett munkaügyi vitát, konzultációt a munkáltatóval, majd álláspontjuk nyomatékosítására május 13-án egy autós demonstrációt is tartottak a gyár közelében.
Ezt követte a megállapodás, amelyet a szakszervezeti vezető sikeresnek nevezett, de a részletekről nem kívánt nyilatkozni.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?