Ennyi embert bocsátanak el a különböző médiumokból
A Magyar Televízióból 285, a Magyar Rádióból 162, a Duna Televízióból 124, a Magyar Távirati Irodától pedig 28 dolgozót akar elbocsátani június utolsó hetében a Médiaszolgáltatást-támogató és Vagyonkezelő Alap - értesült a Népszabadság.
A most elbocsátásra váró hatszáz ember közül kétszáztól korkedvezményes nyugdíjazással vesznek búcsút, nagyjából hasonló azoknak a száma, akik az alap vezetése szerint jó ideje nem végeztek érdemi munkát. Az érintetteknek várhatóan június utolsó hetében mondják meg, hogy a továbbiakban nem számítanak rájuk. Közben hozzálátnak a mikrofon-, illetve képernyőengedélyek felülvizsgálatához is, az összes engedélyt bevonják és egy új bizottság szűri meg azokat, akik a jövőben megszólalhatnak, képernyőre kerülhetnek a közmédiában. Akik nem, azokat várhatóan a második körben bocsátják el.
Megkezdődött a konzultáció
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója és az MTVA ideiglenes Üzemi Tanácsának képviselői szerdán - a jogszabályoknak megfelelően - megkezdték a konzultációt - tájékoztatta az MTVA szóvivője és az ideiglenes Üzemi Tanács (ÜT)soros elnöke az MTI-t.
Az Üzemi Tanács delegáltjai a szerdai egyeztetésen újabb statisztikákat kértek az elbocsátandó létszámmal kapcsolatosan a munkáltatótól, valamint az elbocsátandók létszámának csökkentését és az elbocsátandók majdani munkakeresésének támogatását segítő intézkedésekkel összefüggő kéréseket fogalmaztak meg. A felek a konzultációt 2011. június 6-án folytatják.
Népszabadság/MTI
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Lufthansa légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt törölték a légitársaság pénteki budapesti járatait - olvasható a Budapest Liszt Ferenc... Teljes cikk
Április 20-ig kell befizetnie a turizmusfejlesztési hozzájárulást az erre kötelezetteknek - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti... Teljes cikk
A magyar egészségügyben nemcsak az alacsony bérek, hanem a rossz munkahelyi légkör is egyre több dolgozót taszít el a pályától. Egy friss... Teljes cikk
- Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től 3 hete
- AI miatti leépítések: ezek a cégek csökkentik a létszámot – akad egy kivétel is 4 hete
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Munkaadói felmondás nyugdíj előtt állóknak: erre kell figyelni! 2 hónapja
- Több ezer fős leépítés jön ennél a cégnél, mert egyre kevesebben söröznek 2 hónapja
- 900 dolgozótól válna meg a Dacia 2 hónapja
- Újabb cég rúg ki több száz embert az AI miatt 3 hónapja
- Immár hivatalos, hogy 16 000 munkahelyet szüntet meg az Amazon 3 hónapja
- Újabb leépítési hullám az Amazonnál – Ezreket küldhetnek el 3 hónapja
- 72 dolgozó sorsa lett kérdéses a Szőlő utcai javítóintézet ügyében 3 hónapja
- Nyolcszáz ezer dollárt kalapoztak össze a gyári munkásnak, akit azért rúgtak ki, mert szidta Trumpot 3 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?