kapubanner for mobile

Ennyi visszaélést talált a NAV a katás szerződéseknél

Volt olyan év, amikor mindössze 19 visszaélést leplezett le az adóhatóság.

Az Átlátszó közérdekű adatigényléséből kiderül, hogy hány esetben állapított meg visszaélést az adóhatóság katás vállalkozóknál. A NAV válasza szerint 2020-ban 1612 foglalkoztatót és 21 370 katás partner szerződést vizsgáltak, és az adóhatóság csak 19 visszaélést tárt fel. 2021-ben 2276 foglalkoztatót és 16 368 szerződést vizsgáltak, ekkor 90 visszaélést lepleztek le. 2022. július 20-áig 1125 foglalkoztatót és 12 882 katás szerződést vizsgáltak, ebből 32 csalást fedeztek fel. A kírótt bírságok számát és összegét nem közölték. 

Mint az mfor.hu korábban kiderítette, "kilenc és kétharmad éves fennállása alatt a tételes kisadózók (katások) 2,5 százalékát ellenőrizte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) adónemet érintő megállapítások viszont csak a költségvetés katabevételeinek 0,06 százalékát érintették, és ez alatt az idő alatt ennél az összesen 6511 katás adózónál mindösszesen 9 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg". 

  • 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kapitány István: A szellemi tulajdon védelme a jövő munkahelyeinek alapja

Magyarország gazdaságát a Tisza-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszú távú... Teljes cikk

Diszkriminatív felvételi gyakorlat miatt fizet 600 000 dollárt egy ajándékbolt-lánc

A Lori’s Gifts nevű kórházi ajándékbolt-láncot 600 000 dollár megfizetésére kötelezték, mert a vádak szerint indokolatlanul szigorú fizikai... Teljes cikk

Robbanásszerűen nő az AI-képzés iránti igény, miközben szakemberhiány sújtja a piacot

A Skillsoft friss jelentése szerint az AI-val kapcsolatos készségfejlesztési programok népszerűsége egy év alatt közel tízszeresére nőtt, jelezve a... Teljes cikk