Ennyivel emeli a béreket idén a Tesco
A 2025/2026-os pénzügyi évben a Tesco 3,4 milliárd forintot fektet az áruházakban és logisztikai központokban dolgozó munkatársai bérébe. Az áruházi munkatársak alapbérét idén minimum bruttó 30 000 forinttal emeli, míg az új logisztikai központban dolgozó fizikai munkavállalók több lépcsőben 21,3%-os bérkorrekciót kapnak. Az áruházlánc 2022 óta így összesen 41,8%-kal növelte kollégái fizetését - olvasható a Tesco, a KASZ és az Egyenlő.hu közös sajtóközleményében.

Nő az alapbér
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ), valamint az Egyenlő.hu szakszervezettel folytatott egyeztetéseket követően a Tesco-Global Áruházak Zrt. bejelentette az idei bérfejlesztés mértékét. Ennek értelmében az áruházi munkatársak alapbére 2025. március 1-től bruttó 390 ezer forintra emelkedik a Tescónál. A toborzás szempontjából kihívást jelentő áruházakban – országszerte az áruházlánc üzleteinek mintegy felében - a lokációs pótlékkal, átlagos műszakpótlékkal, cafeteriával és dolgozói kedvezménnyel együtt az elérhető legmagasabb bruttó jövedelem 530 ezer forintra nő, míg lokációs pótlék nélkül 490 ezer forintra emelkedik. Az új logisztikai központban dolgozó fizikai munkavállalók fizetését 2025. januártól több lépcsőben, összesen 21,3%-kal emeli a vállalat, így például egy komissiózó bruttó alapbére 500 ezer forintra emelkedik március 1-jétől.
A tavalyi évet követően 2025. június 1-jétől a cafeteria keretet ismét megemeli a Tesco 25%-kal, azaz a korábbi bruttó 241.500 forintos keret egységesen 301.000 forint lesz, ezzel további 351 millió forintot fektetve a kollégák juttatásaiba.
Bővül a juttatási csomag
Az elmúlt években a Tesco példaértékű juttatási csomagot alakított ki munkatársai számára, amelynek összértéke a 2025/26-os pénzügyi évben már 4,6 milliárd forint. Ezen belül továbbra is biztosítja a 15%-os dolgozói vásárlási kedvezményt. Mindezeken felül az áruházlánc díjazza a jubiláló munkatársakat, babacsomagkuponnal köszönti a friss szülőket, beiskolázási támogatást és extra szabadnapot nyújt az iskolások szüleinek, karácsonyi utalványt ad, ingyenes képzéseket biztosít, továbbá az ingyenesen igénybe vehető Munkavállalói Támogatóprogram keretében életvezetési, pénzügyi és jogi kérdésekben segíti a munkatársakat és családtagjaikat. A vállalat a közeljövőben újabb programokkal szélesíti a juttatásai körét, ezek egyike a Megtakarítani megéri! kezdeményezés, mely a munkatársak pénzügyi tudatosságának növelését helyezi előtérbe. Emellett a vállalat egy másik hamarosan induló programjával a korábbinál is nagyobb fókuszt helyez a kollégák egészségére.
A Tesco családbarát intézkedései keretében extra fizetett távollétet tesz lehetővé az édesapák, az örökbefogadást tervezők, a jövőbeli nevelőszülők vagy a fogantatási eljárásban részt vevők, továbbá a rokonukat gondozók számára. A Tesco a 35 év alatti munkatársaknak is 25 nap szabadságot biztosít, a súlyos betegség miatti távollétről visszatérőknek pedig lehetőséget ad, hogy az első négy hétben a szerződéses munkaidő felében dolgozzanak teljes munkabérért. Emellett az áruházlánc Tesco Angyal Alapítványa évente több száz rászoruló munkatárs számára nyújt összesen több tízmillió forintos anyagi segítséget, megduplázva a kollégák befizetéseit.
„2017 és 2025 között közel 36,4 milliárd forintos bérfejlesztést hajtottunk végre, ebből csak a 2022-2025-ben 18,1 milliárd forintos ráfordítással 41,8%-kal emeltük a fizetéseket”– mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco-Global Zrt. vezérigazgatója.
„Több fordulós, intenzív egyeztetés után született meg a bérmegállapodás. A 2024-es inflációs adatok konszolidációt jeleznek, így alapvetően elégedettek vagyunk a béremelés mértékével, ismét fontos lépést tettünk előre. Továbbra is szem előtt tartjuk a munkatársak elégedettségét és a fenntartható vállalati működést, és ennek szellemében dolgozunk tovább a jövőben is”– hangsúlyozta Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.
„A bérmegállapodásban fontos szerepet játszott, hogy a Tesco a tavalyi évhez hasonlóan ismét fejlesztette juttatási csomagját. Külön öröm számunkra, hogy idén is 25%-kal emeli a Tesco a cafeteria keretét, és a közeljövőben bevezeti a minden kolléga számára elérhető egészségügyi juttatást is” - emelte ki Bubenkó Csaba, az Egyenlő.hu – a modern szakszervezet elnöke.
Fizetésemelés: mennyi az annyi 2025-ben?
- 2025.02.28Vezetői Best Practice Fórum - Digitális transzformáció és az AGILE A Fórum célja: A Fórum célja a jó vezetői gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, illetve a hazai vezetési kultúra fejlesztése.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.11Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Szervező: BME
Részletek
Jegyek
- 2025.03.18Óbudai Egyetem Állásbörze A személyes találkozás az potenciális jelentkezőkkel az állásbörzén az egyik leghatékonyabban módszer, hiszen amíg egy önéletrajz csupán „vázlatos” formában nyújt a jelentkezőről képet, addig a személyes találkozás és beszélgetés által sokkal jobban bizonyíthatnak is a szakmai felkészültséggel kapcsolatban.
Részletek
Jegyek
- 2025.03.27 recruiTECH konferencia A recruiTECH elsősorban HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding specialistáknak és learning & development szakembereknek szól, akik napi szinten küzdenek a toborzási céljaikért a munkaerőpiacon, akik keresik az új megoldásokat, melyek segítségével hatékonyabbá tehetik vállalatuk tevékenységét.
Részletek
Jegyek
Bezárja romániai gyárát az amerikai Trico - írja az economica.net a Prahova megyei munkaügyi felügyelőség (AJOFM) tájékoztatása alapján. Teljes cikk
A kormány stratégiai fontosságú ágazatként kezeli a jelenleg mintegy 145 ezer embernek munkát adó élelmiszeripart, az ágazatban az elmúlt tíz... Teljes cikk
Az Auchan az áruházaiban fizikai munkakört betöltő munkatársainak bérén átlagosan közel 7 százalékot emel, így a legtöbb munkatársat... Teljes cikk
- Béralku: így harcoljunk ki fizetésemelést 7 napja
- Az EU tanáronként ötmillió forinttal támogatja a magyar pedagógusok béremelését 2030-ig 1 hete
- Fizetésemelés: mennyi az annyi 2025-ben? 1 hete
- A szakszervezet szerint sok dolgozó távozhat az Auchantól 2 hete
- Bérfejlesztést hirdetett az Auchan 3 hete
- Megvan a megállapodás: így emelkedik a BKV-dolgozók bére 4 hete
- Létrejött a bérmegállapodás a HungaroControlnál 4 hete
- Jelentős további béremelések várhatóak a vízügyi dolgozóknál 1 hónapja
- Pedagógus bértábla 2025 1 hónapja
- A SPAR után az ALDI is emeli a béreket, itt vannak a részletek 1 hónapja
- Béremelés GYES után 1 hónapja