Enyhítenek a Goldman Sachs juniorjainak munkaterhein
Miután a Goldman Sachs junior munkavállalói jelezték, hogy egy héten átlagosan 95 órát dolgoznak, 5 órát alszanak, a vállalat vezetője bejelentette: enyhítenek a munkaterhelésen.
David Solomon, a Goldman Sachs vezére egy, a banki alkalmazottaknak küldött hangüzenetben reagált a nemrég nyilvánosságra került belső felmérés eredményeire. E szerint az alkalmazottak heti 95 órát dolgoznak, és mindössze napi 5 órát alszanak.
A vizsgálat szerint dolgozók 6 hónapon belül felmondhatnak, ha nem változik a helyzet. A pályakezdők alvásmegvonásról, mentális és fizikai stresszről, valamint megalázó bánásmódról is beszámoltak.
Solomon most az ígéri, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy betartsák a szombat-szabályt, azaz a junioroknak ne kelljen péntek este 9 órától vasárnap reggelig dolgozniuk - írja a Portfólió.
Arra is ígéretet tett, hogy igyekeznek több juniort felvenni a befektetési banki területre, és bankon belül is próbálják oda átcsoportosítani a munkaerőt, ahol most nagyobb a terhelés, valamint egyre több folyamatot próbálnak automatizálni, hogy ezzel is csökkenjen a munkaterhelés.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?